Forgalomba helyezték a Keszthelyt elkerülő út teljes szakaszát

2013. augusztus 31. (szombat)

Kora délután forgalomba helyezték a 71-es főút Keszthelyt elkerülő szakaszát teljes hosszában – közölte a beruházó pénteken az MTI-vel.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a 2,2 kilométeres szakasz átadásával teljessé vált az elkerülő út a 71-es és 75-ös főút csomópontjáig. A beruházás jóvoltából a Balaton-parti város felszabadul az átmenő forgalom okozta nyomás alól, miután a Hévíz, Zalaegerszeg vagy az M7-es autópálya irányába haladó személy- és teherforgalom a településen kívül halad el. Az elkerülő utat választók kényelmesebb körülmények között, gyorsabban érhetik el az M7-es autópályát is.

A beruházást – amelynek első, 3,5 kilométeres szakaszát augusztus elsején adták át – az EuroAszfalt – A-Híd Keszthely Konzorcium végezte. A kivitelezési összeg nettó 1,4 milliárd forint volt. A fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

(forrás: MTI)