Gazdag kínálat a bormustrán

2018. november 21. (szerda)

Borsmenta, Csókaszőlő, Fekete járdovány, Messiás – csak néhány különlegesség a Bormustra kínálatából. A történelmi Magyarország 60 szőlőfajtájából készült borokat lehetett kóstolni szombaton a Balaton Színházban. A rendezvényen elhangzott, hogy Keszthely a magyar szőlő- és a borkultúra egyik szülővárosa. Hiszen már az 1810-es években európai hírű szőlő és gyümölcs fajtagyűjtemény volt a Georgikonon.
Több mint 200 tételt lehetett kóstolni a Magyar Borok Mustráján. A Balaton Színházban 60 ősi magyar, Kárpát-medencei vagy új magyar szőlőfajtából készült bort kínáltak a vendégeknek. Több ritkasággal és újdonsággal is készülnek a szervezők.

„Például kiemelném a Borsmentát, ami 2014-ban kapott állami elismerést. Ez a Pécsi Kutatóintézetnek egy új fajtája és még eddig soha nem volt kóstolható ezen a bormustrán, meg egyébként még sehol, tehát egy igazi újdonságnak, kuriózumnak mondanám. Négy fajta Messiást is sikerült összegyűjteni, ami dr. Bakonyi Károly nemesítése és idén kapott ugyanúgy állami elismerést, mint a Borsmenta ’14-ben” – nyilatkozta Pampetrics Milán, a kóstolósor összeállítója.

2018 a kékfrankos éve, ezért gazdag, több mint 30 tételt számláló kékfrankos választékkal is várták a borkedvelőket. Szintén újdonság volt, hogy magyar szőlőfajtából készült pezsgőket is lehetett kóstolni. A bormustrát nyolcadik alkalommal rendezte meg a Balaton Színház. A gazdag választék minden évben nagy közönséget vonz.

„Nagyon finomak az idei borok és jövőre is szeretnék majd mindenképpen részt venni, mert nagyon színvonalas, nagyon sok választék van a borokkal kapcsolatosan, úgyhogy jók a benyomásaim” – vélekedett Trejer Gergő.

A részvételi díj ellenében korlátlan fogyasztást, gravírozott kóstolópoharatés borkiválóság könyvet biztosítottak a szervezők. A javasolt kóstolási sorrend szerint előbb a könnyű fehér boroktól juthattak el az érdeklődők egészen a testes vörösborokig.

A rendezvény megnyitóján a Georgikon Kar nevében Szabó István mondott köszöntőt. A nyugalmazott egyetemi tanár hangsúlyozta, Keszthely a magyar szőlő- és a borkultúra egyik szülővárosa: „Hiszen a Georgikon idején 1806-ban alakult meg a kertész iskola és az 1810-es években már olyan komoly szőlő és gyümölcs fajtagyűjtemény volt, amelyet egész Európa szerte ismertek és méltattak. Ez a fejlődés – noha voltak kisebb nagyobb megszakítások – úgy érzem, hogy a mai napig nem állt meg” – fejtette ki a Georgikon nyugalmazott tanára.

A programon megemlékeztek dr. Bakonyi Károlyról. Dr. Hajdú Edit mezőgazdasági genetikus szakmérnök idézte fel a szőlőnemesítő tevékenységét. E mellett koncertet és más színvonalas előadásokat is hallhatott a közönség.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9253/gazdag-kinalat-a-bormustran/?fbclid=IwAR0hgZZ3-vWXJq3AG9gE1X8wuu5hwQZYk6ZU1WSKFYfx101HevXqlNjijfI