Generációk kapcsolatát feldolgozó képeknek hirdetett országos fotópályázatot Maradj fiatal egy életen át! címmel a keszthelyi Monitor Magazin.
Nincs korhatárhoz kötve, hogy valaki szélesítse látókörét, fiatal maradjon a szívében, és teljes életet éljen akár 60, 70, 80 évesen is. S miután 2012 az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve, ehhez kapcsolódóan indult el kedden a fotópályázat – mondta el az MTI-nek Halász Gabriella, a lap főszerkesztő-helyettese.
Facebook-oldalukra olyan fotókat várnak, amelyeken jól tükröződik a generációk közötti kapcsolat, az egymáshoz való közeledés. Fontos, hogy legalább két generáció legyen megörökítve egy képen, a fotón szerepelhet a nagymama az unokájával, a szülőkkel, a fiatalabb barátokkal vagy a fiatal szülő a gyermekével. Olyan képeket is várnak azonban, amelyek hatvan év felettiekről készültek, hangsúlyozva, hogy az ő életük is lehet tartalmas, aktív, derűs és kellemes.
Hozzátette, hogy a pályázatra várt fotóknál nem a technikai minőség az elsődleges, hanem a mondanivaló. Az is céljuk, hogy legalább a fényképezés erejéig összeüljön két-három generáció, ez a pillanat pedig az egyre inkább kihalófélben lévő személyes kapcsolatokat erősítse.
A pályázók május 19-ig tölthetik fel fényképeiket, a közönség pedig május 20-tól június 1-jén éjfélig szavazhat. Hivatásos fotósok és a nyeremények felajánlói közül kikerülő zsűri is értékeli a képeket, s díjazzák a legkreatívabb alkotást. A zsűri által legjobbnak ítélt kép, a Monitor Magazin Facebook-oldalán a legtöbb „lájkot” összegyűjtő fotó, valamint a sorsolás útján kiválasztott alkotás tulajdonosa kapja az értékes nyereményeket, az eredményhirdetés június 3-án lesz.
(forrás: MTI)
A képre kattintva letölthető a pályázati kiírás: