Hagyományos Mikulás Kupán vetélkedtek

2023. december 5. (kedd)

Hosszú éves hagyományt élesztettek újra a Csány –Szendrey AMI-ban. A COVID óta nem volt decemberben nagy közösségi rendezvény. Szombaton újra versenyezhettek az alsó tagozatos osztályok tanulói és a szülők a Mikulás kupáért. A jó hangulatú Mikulás váró rendezvényen a gyorsaság és az ügyesség kapott főszerepet.

Verseny előtti bemelegítés a sportcsarnokban. A Mikulás kupa résztvevői alaposan felkészültek az osztályok közötti versenyre. A sérülések megelőzése érdekében mozgatták meg a szülőket és a gyerekeket. A Csány-Szendrey iskola alsósai vettek részt a játékos sportvetélkedőn. A programnak nagy hagyománya van az iskolában.”Három,ma már nyugdíjban lévő kolléganő kezdte el még a Csányi iskolának a tornatermében és aztán ez kinőtte magát. Ma már itt vagyunk ebben a tornacsarnokban és az egész alsós munkaközösséget megmozgatja. S készülünk rá már hónap elejétől kezdve. Én azt gondolom, hogy a gyerekek és a szülők nagyon örülnek, hogyha van egy ilyen rendezvény.”- mondta el a főszervező,Csikós Krisztina.

Megérkezett a nagyszakállú is, aki megígérte a kicsiknek,hogy igyekszik a kívánságokat teljesíteni. Majd leült a közönség közé, hogy megnézze mennyire gyorsak és ügyesek a vetélkedőn a csapatok. A szülők is újra gyermeknek érezhették magukat. Örömmel versenyeztek csemetéjükkel. „Én azt gondolom, hogy mivel a digitális világban egyre nagyobb szerepet kell, hogy betöltsön ezek az analóg kapcsolatok megélése,hogy a gyermek tapasztalatot szerezzen a tekintetben, hogy milyen is együtt lenni. Hogy mi felnőttként annyiszor mondunk, hogy a játszótéren mit csináltunk, hogy bicikliztünk, de nem mutatunk- azt hiszem- elegendő példát. Ez a rendezvény úgy gondolom, hogy megfelelő arra, hogy a szülő példát mutasson.”- nyilatkozott Dr. Bozi Renáta.

A játékos feladatokban volt hóember futás, szánkóhúzás,karácsonyfa díszítés és zsákcipelés. A felnőtteknek és a gyermekeknek is alaposan helyt kellett állni. A kicsik bátran elmondták melyik feladat volt számukra a legviccesebb.

„Apa volt a rénszarvas és zsámolyban bent ültem. – Nehezek voltak a feladatok?- Igen.”- mondta Pitzer Anna Abigél.

A hagyományos vetélkedő a Covid miatt többször elmaradt. Négy év után újra megtelt az iskola sportcsarnoka a Mikulás kupán. A rendezvénynek nagy a közösségépítő szerepe.”Itt kötetlen formában találkozik szülő,gyermek, pedagógus és azt gondolom, kötetlenül mindenki jól érezve magát, közösen egy zsíros kenyeret,egy teát elfogyasztva a közösség épül és bepillantást nyerhetünk a különböző kisgyerekeknek az életébe, a családjába. Nagyon fontos a mai világban, hogy a telefon és az Ipadek és a számítógépek világában, édesanyjával, édesapjával közösen oldanak meg egy olyan feladatot ami esetleg az osztályt előbbre viszi.”- emelte ki a rendezvényen az iskola igazgatója Dósa Zsolt.

A verseny mindvégig jó hangulatban telt. A gyerekek és a szülők a váltóversenyekben garantáltan megmozgatták magukat. Az eseményen 16 alsó tagozatos osztály vett részt.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

Képek