Hagyományos tanítási módszereket mutattak be a szülőknek

2024. március 7. (csütörtök)

Az Egry József Általános Iskola egy olyan lehetőséget ajánlott fel az első osztályba induló kicsik szüleinek, ami mindenkit meglepett. A digitális világban gyakran eltévednek a felnőttek, ezért egy hagyományos órabemutatót tartottak.

Testünkről és annak működéséről tanulnak az Egry iskola egyik 4. osztályában. A tanító néni nem számítógépet és interaktív táblát használ. Bár az informatikai eszközök alkalmazása jelentős változást hozott a tanításban és a tanulásban, a rendhagyó órán a gyerekek papíralapon kapták a feladatot is. Ki kellett egészíteni az ember test részeit. Kis csoportokban dolgoztak. A tanulók mögött, felnőttek figyelték a bemutató órát. Mindannyian iskolaválasztás előtt állnak. Szeptemberben gyermeküknek is becsengetnek. „Jövő tanévben kezdi –remélhetőleg- az első osztályt a kislányunk és szerettük volna  a tanító néniket megismerni kicsit jobban. Nagyon szimpatikus volt eddig, amit láttunk. Már a 2. osztályba, ide jár Bertalan kisfiunk, nagyon szeretjük az iskolát…nem utolsó sorban én is idejártam.”- mondta Lénárt Szimonetta.

Ez már egy másik 4. osztály, ahol tanulók bemutatták be a kis közösségüket az érdeklődő szülőknek. Beszéltek az osztály tanulmányi eredményéről, a versenyeken való részvételekről, a mindennapi munkáról, a vidám óraindításokról, egymás segítéséről. A feladatok előtt ritmikai és koncentrációt segítő gyakorlattal hangolódtak az tanórára.  A bemutató órán Magyarország tájairól tanultak. A kis Barnabás édesapjával érkezett a nyílt napra. Mindegyik bemutató órán részt vettek.

„Emlékszem. Elég régen volt, több mint négy évtizeddel, ezelőtt amikor én általános iskolás voltam. Rengeteget változott azóta az oktatás milyensége, minősége, színvonala. Nyilván az életkoromból adódóan – ez látható-, hogy abban az időben nem létezett pl. a digitális tábla, ami egy óriási fejlődés, előre lépés. Rögtön kontrollálva van a gyereknek a tevékenysége. Azt gondolom, hogy nagyon interaktív volt az óra és nagyon-nagyon tanulós. Elképesztően más most a rendszer, mint amikor mi tanultunk. Mi csak könyvekből, füzetekből tanultunk. Míg a gyerekek olyan kompetenciákat kapnak, ami a mi időnkben még nem volt elérhető.”- nyilatkozott Pallagi Péter.

A digitális oktatás mellett szokatlan volt a hagyományos tanóra.

„Iskolanyitogató programsorozatunkat októberben kezdtük és már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy egy kicsit a hagyományos nyíltnapok rendszeréhez is visszatérnénk. Mindenképpen szeretnénk megmutatni, hogy a tanítók milyen változatos módszerekkel, eszközökkel, magas színvonalon végzik az oktató-nevelő munkájukat. De ezen túlmenően fantasztikus, amit 1-4. osztályig elérnek a gyerekekkel. Úgy gondoltuk, hogy ezt közkinccsé tennénk. „- adott tájékoztatást az iskola igazgatója, Tóth Éva.

Az Egry iskola hagyományos nyílt napján a szülők megismerhették, hogy tudásban, gondolkodásban, kommunikációban és kreativitásban – a különböző módszerek segítségével- hová fejlődhet négy év alatt a gyermek.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

Képek