Hangulatfénybe öltözik a város

2015. november 23. (hétfő)

Megkezdődött a karácsonyi díszítés Keszthelyen. A Gazdasági Ellátó Szervezet szakemberei már pár napja járják az utcákat és szerelik fel az ünnepi fényeket. Természetesen idén is díszbe öltözik a sétálóutca, valamint a Fő tér is, de a villanyoszlopokra is kerül dekoráció.

Az előző évektől eltérően a gimnázium mellett, a szökőkút felőli oldalon is lesz idén karácsonyi lámpafüzér. Emellett természetesen a korábban megszokott hangulatfények is felkerülnek, így például az iskola és a polgármesteri hivatal közötti fénymennyezet is.

Gazdasági Ellátó Szervezet műhelyének udvarán hegesztik a tartóelemeket, készítik el az állványokat, amin majd az új karácsonyi fény lesz látható a Fő téri templom mellett. A napokban a villanyoszlopokra szánt világítás is a helyére kerül. A sétálóutcában is sok helyre felszerelték már a fényeket, már csak néhány munkafázis van hátra. Hamarosan hangulatvilágításba borulnak a fák is.

Nagy Bálint alpolgármester leginkább ezt tartja fontosnak. Úgy véli: az adventi vásár, a hangulatvilágítás szoros összetevője a karácsonyváró hangulatnak.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)