Három keszthelyi család kapta meg a Családok Helikonja Lángját

2019. május 29. (szerda)

Negyedik alkalommal rendezték meg a Családok Helikonja nevű rendezvényt Keszthelyen. A program hiánypótlóként indult, mely a családok fontosságára hívja fel a figyelmet. A kétnapos esemény idei témaköre a generációk köré szerveződött.
Koncerteken és játékos előadásokon is részt vehettek az érdeklődők a rendezvényen. A szervezők tapasztalata szerint szívesebben mozdulnak ki a helyi lakosok, ha őket megszólító program valósul meg. Ezért hívták életre a Családok Helikonját, hogy olyan eseményt szervezzenek, ami közvetlenül érinti a családokat. Ezt a látogatók is szívesen fogadták.

„Amit én láttam, az gyönyörű volt. Volt tanítványaim szerepeltek, nagyon nagy szeretettel hallgattam és néztem őket.” – mondta Dr. Bürgés Györgyné Simon Márta.

Mint minden évben, idén is egy témakör köré szervezte a programokat az ADD meg a lehetőséget! Alapítvány. Ebben az évben „Generációk családjai, családok generációi” címmel arra hívták fel a figyelmet, hogy szükség van a családok idősebb tagjainak segítségére is. Ezt véleményük szerint kompetenciafejlesztéssel tudják elérni a legkönnyebben. Ez azt jelenti, hogy szükséges új ismeretekkel gazdagodnunk a generációk sajátosságairól, készségeiről, és meg kell tapasztalnunk az attitűdváltozásokat is.

„Mi bizakodók vagyunk abban, hogy mindenki kapott egy gondolatot. Valamit, egyet. És ha egy gondolatot haza visz, ami utána benne tovább él, akkor azt gondoljuk, hogy már megérte. Ugyanezt gondolom a tegnapi napról is. Ugye a kétnapos rendezvényünk az mindig úgy áll össze, hogy az első nap, az egy szakmai nap” – ismertette a program háziasszonya, Dr. Hada Zsuzsanna.

A Családok Helikoni lángját négy évvel ezelőtt gyújtottak meg először. Ezt adták most tovább 3 keszthelyi családnak megőrzésre. A Nagy, az Oppel és a Gelencsér család több generáció óta él a városban, sokat köszönhetnek nekik a helyiek. Mint a famíliák képviselői elmondták, örömmel vették a felkérést.

„Helikonos gimnazistaként 50-60 évvel ezelőtt kaptam az elismeréseket, buzdítást, lelkesítést, ma pedig megtiszteltetés, hogy életpéldaként, 75 évesként elmondhatom a 10 generációs családomat a keszthelyieknek. És buzdítok mindenkit városunk őszinte szeretetére.” – mondta el Dr. Gelencsér József.

A lámpások mellett szimbolikusan a Boldogság Kék Madarát is megkapták a családok képviselői. A program közös énekléssel ért véget.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6070-harom-keszthelyi-csalad-kapta-meg-a-csaladok-helikonja-langjat?fbclid=IwAR0t642xdvC43Okft33o85UXS9yJkn1HMNovJo0RvBaR-pkowuGPlpuWZ48