Hatvanhatan bérmálkoztak augusztus végén

2021. szeptember 3. (péntek)

Augusztus 29-én a Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban szentmise keretében szolgáltatta ki Dr. Udvardy György veszprémi érsek a bérmálás szentségét a város fiataljai számára. A Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tanulói mellett a város több iskolájából és Cserszegtomajról is érkeztek bérmálkozók.

A bérmálkozók a bérmaszülőkkel együtt járultak a főpásztor elé, aki kereszttel megjelölte a bérmáló homlokát. Így az egyház felnőtt tagjává vált a fiatal. A hozzátartozók, szülők, nagyszülők, testvérek is nagy számban vettek részt az ünnepi szentmisén és szertartáson. A fiatalok készültek a keresztény nagykorúságra, a bérmálásra, ami a hit kincsét erősíti meg.

„Nekem nagyon fontos a hitem az életemben és mindenképp szerettem volna Istenhez is közelebb kerülni, s úgy gondolom, hogy a bérmálás is nagyon fontos dolog ebből a szempontból. Nagyon sokat szoktam imádkozni és jó cselekedeteket is szoktam tenni. S próbáltam lélekben is előkészülni a bérmálásra.”- mondta el Szabó-Kövi Kamilla.

Dr. Udvardy György, a Veszprémi főegyházmegye főpásztora bíztatta a bérmálkozókat, hogy nyissák ki a szívüket, hívják be Istent az életükbe, hisz a vallás egy hatalmas pozitív erő lehet számukra. Mutassanak példát embertársaiknak és a hitüket soha ne tagadják meg. Szólt a bérmaszülőkhöz is, akik katolikus hívőként a szertartáson tanúi a bérmálás szentsége felvételének, segítik a bérmagyermeket a felkészülésben és a későbbiekben a hite megélésében. A bérmaszülők hosszútávra kötelezték el magukat a vállalt feladattal.

„Szeretném látni, hogy a középiskolában hogyan fejlődik…egyebek, mert azért rosszak a gyerekek. Rosszak.”- mondta Gerencsér Ferenc.

Az ünnepi percekben a fiatalok válaszoltak az érsek kérdéseire, megerősítve a keresztény öntudatot, az Istenhez való tartozást.

„A fiatal vagy a felnőtt, aki kéri a bérmálás szentségét, az teljes egészében megismeri Krisztust, befogadja szívébe az ő tanítását és saját maga életében ez alapján az ismeret, ez alapján, a törvény alapján akar élni. Ezért legszemélyesebb ünnepről beszélünk, hiszen az egyénnek a kapcsolódása az Istenhez semmi máshoz nem köthető.” – mondta Dr. Udvardy György.

A hétvégén hatvanhatan – köztük egy felnőtt – bérmálkoztak a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8366-hatvanhatan-bermalkoztak-augusztus-vegen