Nem emeli a lakosságot érintő adókat a város – erről döntött mai soros ülésén a keszthelyi képviselő testület. A költségvetés jól alakult, ezért újabb út- és járdafelújításokat terveznek. A Helikon parkban még decemberben is elszámolhatóak a költségek. A városvezetés biztos abban, hogy egészen az ünnepekig folyik a munka.
A jövő évi helyi adókról kellett tárgyalni a novemberi soros ülésen a képviselőknek. A grémium úgy határozott, hogy nem emel olyan adót, ami a keszthelyi lakosokat terhelné. Emellett elvi döntést hoztak, hogy a parkolási díjat és a strandbelépők árát nem emelik.
„Kisebb adóemelésekre sor kerül, olyanokra mint az idegenforgalmi adó, amely 650 forint/nap lesz, ez a környező településekhez hasonló. Az építményadót a nagyobb cégek esetében emeljük. Ezek általában nem helyi vállalkozások. Itt is egy infláció arányos emelésről van szó. Erre a bevételre az infláció miatt is szüksége van az önkormányzatnak” – részletezte Manninger Jenő polgármester.
Manninger Jenő polgármester arról számolt be, hogy az éves költségvetés jól alakult. Ennek köszönhetően a tartalékolt összegekre is születtek javaslatok. Olyan felújítási munkálatokat terveznek, melyeket a lakosok kértek: „Ilyen a Rákóczi úti járda egy szakaszának felújítása, a Zsidi út egy szakaszán burkolatjavítási munkálatok, a Vásár téren útburkolat javítás, vízelvezetéssel és a Csik Ferenc sétányon a mozgáskorlátozott járda levezetés kiépítése a Helikon mellett.”
A polgármester hozzátette, a Madách utca és környékének csatornarendszerét kitisztították. Bíznak abban, hogy ezzel megoldódik a buszpályaudvar vízelvezetési problémája.Zárt ülésen került napirendre a Helikon park felújításáról kötött szerződés. A felmondási határidőt november 30-ról december 31-re módosították. Tisztázták az irányító hatósággal, hogy decemberben is befogadnak számlát. A városvezetés azt látta az elmúlt hetekben, hogy többet dolgozik a kivitelező.
„Megalapozott az a reményünk, hogy decemberben is jelentős mértékű munkát tud végezni. Ilyen értelemben fontos, hogy ennek a szerződésnek a keretében még tudjon dolgozni, hisz ez még így elszámolható az uniós pénzekből. Természetesen majd beszámolunk arról, hogy pontosan a beruházás meddig jut el. Mi szeretnénk azt, ha minél inkább a 100 százalék közelébe lenen ez. Egészen biztos, hogy az ünnepekig munkavégzés folyik a Helikon parkban” – foglalta össze a város első embere. Hozzátette: A Helikon park felújítását be fogják fejezni. Ha munkák maradnak hátra, akkor azt a tavasz folyamán elvégzik és visszaadják a parkot a város lakosságának.
A grémium döntött arról, hogy a Kossuth Lajos utca 45-öt, ahol az egykori Erste bank volt, bérbe adja a Balatonbike 365-nek. Ennek előnye, hogy turisztikai központ jön létre Keszthely Fő terén és évi 8 millió forint bérleti díjjal gyarapítják Keszthely költségvetését. A Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen a Magyar Turisztikai Ügynökség oklevéllel és díjjal ismerte el Keszthelyt a fák ökológiai értékének megbecsüléséért. Az ülésen köszöntötték a Nemzeti Vágtán Keszthelyt képviselő lovast. Hetényi Evelin a szilvásváradi előfutamon második lett. A város a MATE Georgikon Campusával karöltve támogatta a csapat felkészülését.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV