Hidroplán szállt le a Balatonra

2022. július 4. (hétfő)

85 év után landolt újra hidroplán a Balatonon. Az esemény stábunk a magyar tengerről kísérhette figyelemmel. A szervezők most végzik a tesztrepüléseket. Céljuk volt bemutatni, hogy a tavon is képes leszállni a jármű. A jövőben szeretnék beindítani Magyarországon is a vízirepülést.

A déli órákban érkezett meg Keszthelyre a Cessna 206-os repülőgép. A meghívott vendégek közül többen örökítették meg a nem mindennapi pillanatot a hajóról. A Balatonon többször is landolt és szállt fel újra a jármű. A tesztrepüléseket februárban kezdték meg a Dunán Adonynál. A magyar tenger viszont más kihívásokat jelent a szervezők szerint, ezért várták nagyon a lehetőséget. Magyar lajstromjelű repülő ugyanis 1937 óta nem szállt le hazai vizekre.

„Meg vagyunk róla győződve, hogy ez egy annyira gyönyörű repülési és közlekedési forma vagy hajózási forma. Több szakterületet is érintő. Igazán fontos lenne ezzel komolyan foglalkozni és hál’ Istennek kiváló partnereink vannak ebben. Akár azok a szakemberek, akik a szabályozással foglalkoznak, akár a megvalósítás terén. Úgyhogy azt gondolom, hogy minden esély megvan arra, hogy ezek a tesztrepülések, ha szépen megtörténnek, akkor előbb-utóbb ebből lehet valami.” – mondta el Somogyi-Tóth Dániel alapító.

A járművel 4-6 személyt tudnának szállítani. A tesztrepülések a pilótáknak azért fontosak, mert a szárazföldi landoláshoz képest más az érkezés. A sikeres próbarepülés végén a hidroplán a keszthelyi móló mellett kötött ki.

„Hosszú felkészülés előzte meg ezt is és nagyon próbáltam koncentrálni a feladatra. De azért bárki, akinek kicsit a Balatonhoz van köze és az jutott eszébe, hogy ide egy repülőgép kéne, főleg ha még repül is, annak egy óriási elégtételszerű izgalom és öröm volt, hogy igen, végre megcsináltuk, lehetséges és ez nem lehet tabu.” – ismertette Széchey Márton pilóta.

A hidroplánrepülés hazai újraélesztését több évtizede tervezik. A szervezők állítják, igény lenne manapság is a vízi-légi taxira és a sétarepülésre is. Úgy fogalmaztak, azért dolgoznak, hogy ez a fajta vízi közlekedés elérhető legyen bárkinek. A napokban Balatonlellén is folytatják a tesztrepülést, július végén pedig egy újabb helyszínen is kipróbálhatják a gépet.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9277-hidroplan-szallt-le-a-balatonra