Új, 24 órás EKG monitort vehetett át a Keszthelyi Kórház. Az eszközt a Keszthelyi Szív Alapítvány adományozta azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak a betegek várakozási idejének lerövidítéséhez. A monitor a kardiológiai szakrendelés már meglévő műszerparkját gazdagítja.
A szívritmuszavar és a koszorúér problémák diagnosztizálásában alapeszköz ez az EKG monitor – hangzott el az eszköz ünnepélyes átadóján. A készülék a kórház falain kívül, a páciens hétköznap tevékenysége során rögzíti az adatokat. A Keszthelyi Kórház már rendelkezik egy ilyen géppel, ezzel azonban 1-1,5 hónapos várakozási idővel tudtak vizsgálatokat végezni. Az új gépnek köszönhetően ez az idő akár 1-2 napra is csökkenhet.
„Olyan problémáink voltak az elmúlt hónapokban részben géphiba miatt is, meg a megnövekedett igény miatt is, hogy volt, hogy több mint 1 hónap, 1,5 hónap várakozási idő után tudtuk elvégezni az egyébként indokolt vizsgálatát a betegnek. Ezzel a készülékkel most úgy tűnik, hogy sikerül elérnünk azt, hogy néhány napon belül minden olyan betegnek, akinek erre szüksége lesz, azoknak a vizsgálatot el fogjuk tudni végezni.” – tájékoztatott Dr. Horváth Csaba, a Keszthelyi Kórház Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa.
Dr. Horváth Csaba elmondta, Zala megye különösen terhelt a szív- és érrendszeri betegségek tekintetében, a betegség halálozási aránya azonban világszerte, így Magyarországon is csökkenő tendenciát mutat. A Keszthelyi Szív Alapítvány tagjai a kórházzal egyeztetve szerezték be a készüléket, amelynek értéke nagyjából fél millió forint.
„Én úgy érzem, hogy egy civil szervezetnek ez a feladata, hogy segítsen a városnak. Jelenleg, nekünk, mivelhogy profil, a Szív és Érbetegek Egyesület vagyunk, és az Alapítvány, tehát természetese, hogy a kórházat segítjük.” – mondta Olexa Imréné, a Keszthelyi Szív Alapítvány kuratóriumi tagja.
A Keszthelyi Szív Alapítvány az EKG monitort tartós használatra adta át a kórháznak. A Keszthelyi Szív és Érbetegek Egyesületének elnöke, Olexa Imre kérte a kardiológiai szakrendelés dolgozóit, hogy az általuk beszerzett műszerek használata során kapjanak elsőbbséget tagsági igazolványuk felmutatása mellett.
Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9261/hordozhato-ekg-monitort-kapott-a-korhaz/?fbclid=IwAR255vVoumZuNa3knpFCPSCBhlcNMQjIUZEHLUqtRVzCyrmSewRGm0ed_IM