Hotspot állomást adtak át a buszpályaudvarnál

2022. augusztus 30. (kedd)

Hotspot állomást adtak át a buszpályaudvarnál. Az önkormányzat az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával telepített okospadot és létesített közösségi teret. A VSZK kerítése korábban is népszerű gyülekezőhelye volt a fiataloknak. Mostantól kulturált körülmények közt várhatják a buszt és közben akár telefonjukat is feltölthetik.

A köztéri okospad 100%-ban megújuló energiával üzemel. USB portokon keresztül és vezeték nélkül is tölthetőek az okostelefonok, táblagépek és egyéb eszközök. Ingyenes internetelérést is biztosítanak az itt megpihenőknek. Fiatalok körében végzett felmérés alapján döntöttek úgy, hogy a VSZK buszpályaudvar felőli kerítésénél létesítik ezt a közösségi pontot.

Nagy Bálint beruházásokért felelős államtitkár: „Szerettük volna ezt a mai kor kihívásainak megfelelően úgy modernizálni, hogy az eredeti funkcióját ne veszítse el. Ennek köszönhetően tudtuk megvalósítani ezt a mostani fejlesztést, miről talán azt is érdemes tudni, hogy Veszprém-Balaton Európa Kulturális Főváros 2023 keretében tudtuk előkészíteni.”

A Hotspot állomás a Városvédő Egyesület tervei alapján készült. Az egyedülálló forma és tető árnyékot nyújt. Az okospad a levegőminőséget is ellenőrzi. A VSZK kerítése mentén sétányt alakítottak ki. Ide az okospaddal egyező stílusú padokat helyeznek el hamarosan.

„Ehhez kapcsolódik egy olyan program amely már elkezdődött és mi folytatjuk és kiterjesztjük, ami az egész városról ad különböző információkat, bekapcsolódási lehetőséget programokba, szolgáltatásokba. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy Keszthely élen jár az úgynevezett digitalizált városok, vagy másképpen okos városok programban” – mondta Manninger Jenő polgármester.

A városvezetés tervei közt szerepel, hogy a Területi Operatív Program forrásait is felhasználja a digitalizásciós fejlesztésekhez. Az okospad két hete üzemel, ez idő alatt már 3300-an vették igénybe a szolgáltatásait.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9511-hotspot-allomast-adtak-at-a-buszpalyaudvarnal