2019-ben is lesz KKM

2018. december 6. (csütörtök)

Támogatja a város Keszthelyi Kilométerek Egyesületet, így mégis lesz 2019-ben KKM – derült ki Nagy Bálint sajtótájékoztatóján. Keszthely alpolgármestere elmondta, hogy a novemberi soros ülésen nem csak a jövő évi futóverseny támogatásáról döntöttek, a városvezetés szándéka, hogy hosszú távú megállapodással biztosítsák a nagy sikerű program jövőjét.
A Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyt 2008-ban rendezték meg először, évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, végül a térség egyik legnagyobb sporteseményévé nőtte ki magát a rendezvény. 2015-ben a Keszthelyi Kilométerek bekerült a Keszthelyi Települési Értéktárba is. A 2018-as versenyen 1400 felnőtt és 620 gyermek állt rajtvonalhoz. A szervezők ebben az évben 1,5 millió forint támogatást kaptak Keszthely Város Önkormányzatától. Bedő Beáta főszervező a nyáron bővített programot álmodott meg, melyhez nagyobb támogatást igényelt a képviselő-testülettől. Az akkori testületi döntés után a főszervező a verseny közösségi oldalán közölte, hogy csapatával nem szervezik meg a versenyt.

Hogy a város továbbra is otthont adhasson a versenynek, egyeztetéseket folytatott a főszervezővel a város alpolgármestere – mondta el Nagy Bálint. Sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a november végi testületi ülésen öt millió forintos támogatásról döntött a grémium, illetve felhatalmazták őt azzal, hogy tárgyalásokat folytasson a verseny hosszú távú megvalósítása érdekében.

„Volt itt nekem egy módosító javaslatom a múlt csütörtöki soros testületi ülésen, aminek az volt a célja elsődlegesen, hogy ne szakadjon meg az a folyamat, amit a Keszthelyi Kilométerek jelent most már a város szempontjából az elmúlt 11 évben és a 12. évben valósuljon meg a 12. Keszthelyi Kilométerek. Illetve, hogy tudjunk egy olyan előremutató tervezést indítani a szervezőkkel közösen, ami azt irányozza elő, hogy nem csak évről-évre tervezünk a következő évi rendezvényt, hanem legyen egy olyan körülbelül 3-5 éves periódus, amivel előre tudunk szervezni” – nyilatkozta Nagy Bálint.

Az alpolgármester hozzátette: a döntésnek köszönhetően 2019-ben meg tudják rendezni a pünkösdi versenyt, ami örömteli hír a városnak.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9296/megis-lesz-kkm/?fbclid=IwAR0AUei68B-cgQOHLOyl7Sdppoh36366mdnojwbtCajgeBFRKFrfgNoqFj0