Megkezdődött az érettségi. Magyar nyelv és irodalomból több mint 74 ezren adtak számot tudásukból, a legtöbben középszinten. Négy óra állt a vizsgázók rendelkezésére, hogy megoldják a feladatokat.
Fél 9-kor engedték be a diákokat az iskolába. A biztonsági előírások miatt stábunk nem forgathatott az épületeken belül. Hivatalosan 9 órakor kezdődött meg a vizsga. A tanulók nagyon készültek már a megmérettetésre.
„Számolták a gyerekek, hogy a legtöbb szó, amit az utolsó néhány hónapban hallottak vagy amit a legtöbbször hallottak pontosan, az az érettségi szó volt. Komolyan készültek rá. Ugye a 9-10. évfolyamban nekik ugye a járványügyi, a pandémiai helyzet miatt ugye online oktatás volt. De az utolsó két év alkalmas volt arra, hogy felkészítsük őket. Továbbtanulási terveik vannak, ezért nagyon komolyan vették a felkészülést.” – mondta el Páhi Sándorné Szalai Éva a Közgazdasági Technikum igazgatója.
Egy kortárs írónő borokról szóló alkotásának értelmezése volt az első feladat. A szövegalkotás részben egy kerékpározós kampány és a levélírás közül választhattak a fiatalok.
„Egy picit nehéz volt. De nagyon tetszett mindkettő szöveg, mind a novellaelemzés, mind a szövegértés. A szövegértés az az Egri bikavérről szólt. Picit nehéz volt, de könnyebb volt. mint amiket idáig gyakoroltunk az iskolában. A novellaelemzés is olyan közepes szintű volt. Ugye minimum 400 szó, de valahogy azt a 400-at elértük, majdnem 500 is lett. De igazából nehezebbre számítottam.” – osztotta meg Kovács Ábel.
Természetesen Petőfi Sándor sem maradhatott ki a témákból. Az érettségi második részében a költő Csokonai című versét Tóth Árpádéval kellett összevetniük azoknak, akik nem Lázár Ervin novelláját választották.
„Az első rész az meglepően könnyű volt én nehezebbre számítottam. A második rész hát gyakorlásként nem ment, de most viszonylag könnyen jöttek a szavak. Szóval igazából a helyzethez képest jó volt.” – fogalmazott Balta Réka.
Keszthelyen 311-en kezdték meg a vizsgákat. A most érettségizők az utolsók között vannak, akik a régi rendszer szerint adnak számot tudásukról, hiszen jövőre már új szabályok lesznek. Kedden a matematika érettségivel folytatódik a megmérettetés.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/10324-311en-erettsegiznek-keszthelyen