90. születésnapja alkalmából köszöntötték hétfőn Dr. Kovács Pált Keszthely város elöljárói. A település díszpolgára fordulatokban bővelkedő életét mesélte el az ünnepség alkalmából. Nagy Bálint polgármester a város jókívánságai mellett Orbán Viktor gondolatait is tolmácsolta az ünnepeltnek.
Negyven éven át vezette a Fő téri Gyógyszertárat Dr. Kovács Pál. A nyugalmazott gyógyszerész nagy örömmel fogadta otthonában Nagy Bálint polgármestert és Vozár Péterné alpolgármestert. A köszöntés lehetőséget adott egy rövid beszélgetésre is, ahol Pali bácsi elmesélte életútját, és kiemelte, hogy mennyire sokat jelentett számára Keszthely.
„Most Zalakomárnak nevezik, én Kiskomáromban laktam, ott éltem a szüleimmel, ott végeztem az elemi iskolát, négy osztályt. 1940-ben költöztünk Keszthelyre és én azóta keszthelyi vagyok. Én mindig szerettem. Valaki azt mondta, hogy én túl lokálpatrióta vagyok, de hát hogyne lennék az, amikor valaki szereti a városát, akkor természetes, hogy vele jár, hogy egy kicsit lokálpatrióta.” – mondta az ünnepelt.
Dr. Kovács Pál Szegeden végezte gyógyszerészeti tanulmányait. 1955-től Keszthelyen volt gyógyszerész, majd 1958-tól nyugdíjazásáig a Fő téri Gyógyszertár vezetőjeként dolgozott. Évtizedeken keresztül volt számos, a város és a megye életétének működését szervező és irányító testületek tagja.
Nagy Bálint, Keszthely polgármestere kiemelte, a szépkorúak köszöntéséből szeretnének hagyományt teremteni a városban, hiszen – mint fogalmazott – az idősek tapasztalatai a fiatalok számára is példaértékűek.
„Amikor arról beszélünk, hogy Keszthely város közösségét kell hogy erősítsük, akkor ennek a közösségnek az egyik meghatározó képviselői azok a keszthelyi idős emberek. Egyrészt a tudásuk, a tapasztalatuk miatt, másrészt, ahogy most is hallhattuk, pali bácsinak az életútja annyira érdekes, ami azt gondolom, hogy minden fiatal vagy fiatalabb generációt képviselő ember számára hasznos és érdekes lehet. Fontos, hogy ezt a tudást, ezt a tapasztalatot mindannyian hasznosítsuk.” – emelte ki a polgármester.
Dr. Kovács Pál december 1-én, családi körben ünnepelte 90. születésnapját. Úgy fogalmazott, hosszú életének titka abban rejlik, hogy egész életében olyan munkát végzett, ami örömet okozott a számára, és tette mindezt szeretett városában, Keszthelyen.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6635-90-szuletesnapjan-koszontottek-dr-kovacs-palt?fbclid=IwAR3ZcGkMrZ7oAb1fTvIWRA9fuhkkBnSUlp747JwKiPEUFwQ2RkuIW207z30