Budapesten és a Balatonnál is folytatódik a szúnyogirtás

2018. június 21. (csütörtök)

Budapesten és a Balatonnál is folytatódik ezen a héten a szúnyogirtás
125 település belterületét érinti az e heti gyérítés, köztük a Balatoni menti településeket.
A katasztrófavédelem által koordinált központi szúnyoggyérítés április 23-án indult. Azóta 849 településen, összesen 266 ezer hektáron végeztek beavatkozást a szakemberek. Ezen a héten 45 ezer hektáron tervezik a gyérítést – mondta el televíziónknak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

„Ez a 45 ezer hektár 125 település belterületét érinti, köztük a Balatoni menti települések, így Keszthelyen is a héten lesz szúnyoggyérítés. A Balaton környéki településeken 12,5 ezer hektáron fognak légi úton permetezni a szakemberek. Keszthelyre egyébként június 21-én érkezik meg a szúnyuggyérítést végző repülő. Ekkor lehet majd az esti órákban az irtószert a szúnyogokra kifújó repülővel. Senkinek nem kell aggódnia, hiszen a szúnyoggyérítéshez használt irtószert olyan minimális mennyiségben juttatják ki, hogy az emberekre, háziállatokra, növényekre, még a madarakra is teljesen ártalmatlan” – nyilatkozta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

A szúnyoggyérítés heti programja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8866/budapesten-es-a-balatonnal-is-folytatodik-ezen-a-heten-a-szunyogirtas/