A magyarság mindezidáig legnagyobb emberáldozattal járó katasztrófája volt a doni áttörés. A tragikus eseményben résztvevő katonák hősök voltak és egyben áldozatok.
Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere fogalmazott ekként beszédében tegnap a doni áttörés 69. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. A háború történéseit felidézve azt mondta: az 1943. január 12-én bekövetkezett tragikus eseményben és hozzá kapcsolódóan közel százezer férfit vesztett a haza. A katonák rettenetes hidegben és körülmények között harcoltak, sokan nyári egyenruhát viseltek a sokszor mínusz harminc foknál is hidegebb időben, s élelmiszerük is kevés volt. Miután a háromszoros emberfölényben lévő oroszok áttörték a frontvonalat, megkezdődött a visszavonulás, ami borzasztó volt – mondta. Akik hazaértek rémálmot láttak, akik fogságba estek, rémálomba kerültek. A szerencsésen hazaért hadifoglyok jó része itthon megbélyegezetté vált, így rótta le háláját a kommunista, majd szocialista munkáspárt.
– Ezért is tartom fontosnak, hogy évről évre megemlékezzünk a katonákról, akik hősök voltak, s egyben áldozatok – tette hozzá.
(fotó: Sámel József)
(forrás: Zalai Hírlap www.zalaihirlap.hu)