A börtönévekről, a megpróbáltatásokról és a jelenlegi politikai helyzetről is beszélt Wittner Mária a Balaton Színházban. Az ’56-os elítélt a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából látogatott Keszthelyre. Az ünnepségen a megjelenteket köszöntötte Manninger Jenő, országgyűlési képviselő is, a megemlékezés pedig a Sínjárók című filmdráma vetítésével zárult.
Magyarország kormánya 2000-ben nyilvánította a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává február 25-ét. Ebből az alkalomból országszerte, így Keszthelyen is megemlékezéseket tartanak. A Balaton Színházban Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, a kommunizmusnak nem csak fennállása során, hanem évtizedekkel később is érezhető volt a romboló hatása.
„Magyarországon is ezreket öltek meg jogtalanul, még többeket tettek tönkre egy életre veréssel, kínzással, és ott van a kitelepítettek, elhurcoltak sokszázezres áldozata. Nem kellett elszámolni az áldozatokkal. De abban is van igazság, amikor azt mondják, hogy a kommunizmusban a legrosszabb, ami utána jön. Persze talán nem a legrosszabb, hiszen a véres kivégzéseknél, bebörtönzéseknél rosszabb nincs, de tény, hogy a kommunizmusnak még évtizedekig erkölcsromboló, értékromboló hatása volt és van.” – emelte ki a miniszteri biztos.
Becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millió fő esett a kommunizmus áldozatául világszerte. Közép-Kelet Európában az elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer áldozata az is, akit börtönbe zártak, megkínoztak, a szabad cselekvés jogától megfosztottak. A Simándy teremben Wittner Mária, ’56-os elítélt idézte fel a megpróbáltatásait.
„Hosszú hónapokat voltam a siralomházban, akkor szinte napi szinten vittek embereket kivégezni. Egy íratlan szabály volt az, hogy mindenki bemondta a nevét és elköszönt. Elköszönt és üzenetet hagyott hátra. Ezek elhangzottak, ahogy vitték ki az akasztófához. Mi ültünk, és hallgattunk, és némán kísértük végig, a beteljesedésig.” – emlékezett az ’56-os elítélt.
Wittner Mária kiemelte, a börtönben az Istenbe vetett hitük tartotta életben őket. Hozzátette, véleménye szerint a harcok ma is folynak, de nem fegyverekkel, hanem szellemi síkon. A közönség az ünnepség zárásaként A Sínjárók című magyar filmdrámát nézhette meg. Jeli Ferenc alkotása egy ’56-ban börtönbe zárt, majd szabadon engedett, ugyanakkor félreállított festőművész jelenébe és jövőjébe enged bepillantást.
Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8571/a-kommunizmus-aldozataira-emlekeztek/