Helyi idő szerint kedd este 7 órakor kezdődött a 2024-es WorldSkills világbajnokság nyitóceremóniája Lyonban. A szakmák világversenyén 21 szakmában 25 tehetséges fiatal képviseli Magyarországot. Zala vármegyéből 4-en indulhattak el Franciaországba, közülük kettő a keszthelyi Asbóth Sándor Technikumból. Magyarország hivatalos delegáltját és egyben az Asbóth Technikum stratégiai és versenyeztetési igazgatóhelyettesét Linhart Ritát kedden reggel értük el.
A világ 69 országából 1500 versenyző gyűlt össze Lyonban, hogy 59 szakmában mérjék össze tudásukat. Egyebek között virágkötészet, bútorasztalos, autonóm mobil robotika, ács, fodrász vagy akár webes technológiákban is bemutathatják a fiatal tehetségek képességeiket, megoszthatják szenvedélyüket több százezer látogatóval. 71 ezer négyzetméteren építették fel a versenystandokat. A magyar csapat szeptember 7-én repült el Franciaországba, azóta csapatépítő programokon vehettek részt.
„Familizációs napjuk volt. Ezen a familizációs napon megismerik a versenypástot, azokat az eszközöket, anyagokat, amikkel dolgozni fognak. Mert ugye részint titkos anyagok és eszközök. Tehát a versenyfelkészülés során nem állnak ezek az információk rendelkezésre. És itt ismerik meg a gyerekek. Nyilván megfelelő izgalommal, mert vannak meglepetés effektusok. Vannak olyan anyagok, például a szépségápolóban is, amit Magyarországon nem is kapunk meg, nem léteznek, a villanyszerelőknél ma beszéltem reggel a szakértővel. Vannak olyan eszközök, amelyekről azt sem tudják, hogy micsoda.” – osztotta meg Linhart Rita hivatalos delegált, az Asbóth Technikum stratégiai és versenyeztetési igazgatóhelyettese.
Ezekről a szakértővel közösen, visszafogott kommunikáció mellett értekezhettek, ugyanis sokat vele sem egyeztethetnek a versenyszabályoknak megfelelően. 25 magyar versenyző készül megismételni a korábbi évek sikereit 21 szakmában. Az Asbóthból villanyszerelő és szépségápolás kategóriákban méretik meg magukat a résztvevők.
„Egy nagyon összetartó, jó csapat, úgy gondolom, hogy az ország legjobbjait hoztuk valóban szakmánként, akik úgy, mint egy sportverseny előtt is, kellő izgalommal állnak a megpróbáltatás előtt. De nagyon profi teamleaderekkel dolgozunk, akik azért mentálisan is egyben tartják a csapatot. Minden versenyzőnek az egyéni kis igényeihez alkalmazkodva próbálják a lehető legjobb formában tartani őket. És reméljük, hogy ez mindenkinél sikerül is és szép eredményeket érünk el.” – tette hozzá Linhart Rita.
A magyar szurkolói tábor is kiérkezett már. A 74. WorldSkills első versenynapja szerdán lesz, a megmérettetés szombatig tart. A záróceremóniát vasárnap este tartják.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV