Átvette országgyűlési képviselői megbízólevelét Nagy Bálint. A Zala 2. sz. választókerületben közel 60%-kal győzött Keszthely egykori polgármestere. A megválasztott képviselőnek tervei között szerepel a megkezdett fejlesztések folytatása és a szoros együttműködés a polgármesterekkel, civil szervezetekkel és a lakossággal.
Nagy Bálint 2014-ben szerzett önkormányzati képviselői mandátumot Keszthelyen. A testület alakuló ülésén a város alpolgármesterévé választották. 2019-ben a polgármesteri székért szállt harcba, amelyet meg is szerzett. Kiemelt célja volt egy erős közösség építése, jó kapcsolat és szoros együttműködés a térség vezetőivel. Ezen értékek mentén kíván dolgozni a parlamentben is.
„Ezt a feladatot, hogy jól tudjuk végezni, ahhoz az kell, hogy a választókerület polgármestereivel egy jó munkakapcsolat tudjon kialakulni, illetve ahol ez a munkakapcsolat már megvan, ezt természetesen folytatni tudjuk. Fontos lesz a szakmai és civil szervezetekkel való jó együttműködés, és természetesen – talán kezdhettem volna ezzel – a legfontosabb pedig a választókerület lakóival való, minél aktívabb és minél közvetlenebb kapcsolattartás lesz” – nyilatkozta a megválasztott képviselő.
Zala 2. sz. választókerületében 73 769-en szerepelnek a névjegyzékben. A szavazókörökben 49 575 fő jelent meg, átjelentkezéssel és külképviseleten 2456-an voksoltak. A leadott és érvényes szavazatok 59.84%-át szerezte meg a Fidesz-KDNP jelöltje, Nagy Bálint. A megválasztott képviselő a keszthelyi Polgármesteri Hivatalban vette át a megbízólevelét. A mandátumot a kerület választási bizottságának elnöke adta át.
„A szavazás rendben lezajlott, eredményes volt, és a mandátumot megszerzett Nagy Bálint közel 60%-os szavazati aránnyal nyerte a választást. A választókerületben a szavazópolgárok 70,53%-a vett részt, amit úgy gondolom, hogy elég erős legitimációt biztosít a választásnak. A választás eredménye ellen nem érkezett fellebbezés, úgyhogy ez április 12-én jogerőssé vált” – mondta televíziónknak dr. Kovács Ferenc, a választókerület választási bizottságának elnöke.
Nagy Bálintnak országgyűlési képviselői mandátuma miatt le kell mondania keszthelyi polgármesteri munkájáról. Így a városban időközi választásokat tartanak. A megválasztott képviselő hangsúlyozta, a parlamentben is egy erős és fejlődő térségért dolgozik majd.
Regman Karola- Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/9075-atvette-kepviseloi-megbizatasat-nagy-balint