A K&H gyógyvarázs program ismét játékokkal és könyvekkel járul hozzá a beteg gyermekek gyógyulásához. Az ajándékokat a keszthelyi Városi Kórház gyermekosztályán gyógyuló gyerekeknek október 4-én adták át.
2011-ben országszerte immár 50 bankfiókban szervezett gyűjtőakciót összesen 35 intézmény gyermekosztálya javára, hogy a kis betegek számára gyorsabban telhessen a kórházban töltött idő. Zala-megyében két ponton, a keszthelyi és a nagykanizsai K&H bankfiókokban lehetett leadni a már nem használt, de még jó állapotban lévő „kinőtt” játékokat, könyveket.
„A teljes élet elengedhetetlen feltétele az egészség. A gyógyuláshoz vezető út pedig a lelkünkön keresztül is vezet. Egy-egy kedves mesekönyv vagy játék segít lekötni a gyerekek figyelmét, így az orvosok és ápolók áldozatos munkája is talán kicsit könnyebben érhet célt. A K&H gyógyvarázs program keretében immár ötödik éve szervezünk könyv- és játékgyűjtést a kórházban gyógyuló gyerekek részére. A mostani akció során a gyűjtésben részt vevő bankfiókok számát megdupláztuk, és országszerte 50 K&H fiókban vártuk az adományokat, amelyeket összesen 35 kórház gyermekosztályán osztunk szét az ősz folyamán. Nagy öröm számunkra, hogy az ország második legnagyobb bankjaként olyan ügyfelekkel büszkélkedhetünk, akik szívesen áldoznak a gyermekek gyógyulásáért. Ma ide, a keszthelyi Városi Kórházba 150 darab könyvet és játékot hoztunk. Ezúton is őszintén köszönöm minden kedves ügyfelünknek, hogy részt vettek a gyűjtőakcióban, így járulva hozzá a gyerekek felépüléséhez – mondta Juhász Péter, a K&H Bank keszthelyi fiókvezetője.
A K&H Csoport és a K&H Egészséges Nemzetért Alapítvány 2011-ben nyolcadik alkalommal indította el K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi programját, amely mára már egy igen komplex támogatási rendszer. A program fő elemét képező országos pályázat hatálya kiterjedt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő és járó beteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra is. Az intézmények összesen a bruttó 25 millió forintos pályázati alapból egyenként legfeljebb 5 millió forint értékben pályázhattak gyermekgyógyászati- és mentési eszközökre. A program másik két eleme kifejezetten a kórházban gyógyuló gyermekek mindennapjait hivatott könnyíteni. A szórakoztató programsorozat az első évtől jelen van a rendszerben, könyv és játékgyűjtés pedig immár negyedik alkalommal indult országszerte.
Kapcsolódó cikkek:
Jótékonysági nagykövetek: fiatalok segítenek a kórház gyermekosztályán
Megmenekült a keszthelyi városi kórház
Új részleg a keszthelyi kórházban