Kiállítás megnyitót és könyvbemutatót tartott a Balaton Színházban a 379. számú Feltámadás Cserkészcsapat. A tárlat és a kötet is a keszthelyi cserkészéletet mutatja be a nagyközönségnek. Mindkettő bővelkedik helytörténeti érdekességekben is.
Cserkészek találkoztak a hétvégén a Balaton Színházban. A találkozó egyik apropóját az a most nyíló tárlat adta, mely a csapat történetét mutatja be. A színház több termében berendezett kiállítás részletesen szemlélteti, mit is jelent cserkésznek lenni.
„Nagyon sok olyan szituációval találkozik az ember a mindennapi életében, ami így a cserkészkedés által könnyebb, tehát sokkal komfortosabban érzi magát az ember minden helyzetben. Sokkal találékonyabb tud lenni. És ezt mind, mind megtanulja az ember a cserkészkedés alatt.” – mondta Gutai Márk cserkész.
A Keszthelyi 379. számú Feltámadás Cserkészcsapat múltját egy kötet is bemutatja. Ez az 1925-től 1948-ig tartó időszakot írja le. A könyv szerzője korabeli újságcikkeket felkutatva készítette el az anyagot.
Kovács Sándorné Nagy Márta, a könyv szerzője: „Fölkerestem a parancsnokot, Nagy Tamást, és mondtam neki, hogy milyen nagy anyag van készülőben, vagy lehetne ebből. Érdekli-e? És azt mondta, hogy érdekli. Hogy csináljam. Hát akkor megnéztem. Innentől kezdve elindult az úthenger, meg nem állt. Városi könyvtár, Helikon könyvtár, Országos Széchenyi Könyvtár, folyóirattár, a mikrofilmtár… az volt a legszemrontóbb. És a legnehezebb.”
A város hírnevének öregbítésében nagy szerepet játszanak a cserkészek. Mind a könyvbemutatót, mind a kiállítást nagy érdeklődés övezte. A résztvevőket Vozár Péterné köszöntötte. Az esemény kiváló alkalom volt arra is, hogy közelebb hozza egymáshoz a korosztályokat, a találkozón sok fiatal is részt vett.
Nagy Tamás, örökös tiszteletbeli parancsnok, elnök, Cserkészliliom Egyesület: „Ez egy olyan szervezet, ahol a hat évestől a hatvan évesig, a nyolcvan évesig összeismerkednek, és életük végéig barátságok szövődnek. Amikor egyébként soha nem is találkoztak volna. Ez a kiállítás is egyébként erről szól. Hogy a régi öregeinkről megemlékezünk, akik 1925-ben megalapították a cserkészetet, aztán már itt vagyunk 23-ban és több mint száz fővel nyomja a csapat.”
A Keszthelyi Iparoscserkészet 1925-1948 című kötete, valamint a Balaton színházban megtekinthető csapattörténeti kiállítás kiváló lehetőség arra, hogy a keszthelyi cserkészek történetén keresztül a város múltjába is bepillantást nyerjünk.
https://tvkeszthely.hu/hirek/10283-cserkesz-konyvbemutato-es-kiallitas