Elkészült a Hévíz és Keszthely városát elkerülő utak első szakasza, a Keszthelyt Alsópáhokkal összekötő 75-ös főút két kilométeres vonala, valamint a 71-es és 75-ös utat összekötő körforgalmú csomópont.
A pénteki átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón Kovács Ákos, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a hévízi elkerülő út összesen 11 kilométer hosszú lesz, ebből most két kilométer készült el. A teljes beruházás 4,3 milliárd forintból várhatóan 2014 elejére valósul meg. A Keszthelyt elkerülő szakasz 5,8 kilométer hosszú, amelyet 1,5 milliárd forint költséggel 2013-ra fejeznek be.
A kora délután a járműforgalomnak is átadott, Keszthely és Alsópáhok közötti útszakasz 15 hónapig volt lezárva, amit a vezérigazgató-helyettes környezetvédelmi, régészeti és műszaki problémákkal indokolt. Elmondta azt is: Hévízen a Duna Aszfalt és a Kelet-Út alkotta Hévíz ’09 konzorcium végzi a kivitelezést, a keszthelyi vonalon az Euroaszfalt és az A-Híd által létrehozott konzorcium.
Loppert Dániel, a NIF kommunikációs igazgatója hozzátette: a hévízi elkerülő négy szakaszból áll, amelyet ütemezve adnak majd át a forgalomnak. Mindkét, egymáshoz kapcsolódó elkerülő út a közútfejlesztési operatív program támogatásával valósul meg, 85 százalékban európai uniós forrásból, 15 százalékban pedig magyar kormányzati hozzájárulásból.
Manninger Jenő, a Zala megyei közgyűlés elnöke felidézte, hogy a két várost elkerülő utak tervei már tíz évvel ezelőtt elkészültek, a munkálatok befejezése után pedig végre tehermentesíthetik a turisztikai szempontból kiemelkedő jelentőségű Hévíz és Keszthely belvárosát az átmenő forgalomtól.
(forrás: MTI)
Kapcsolódó cikkek:
Később készül el az elkerülő út
Felgyorsulnak az elkerülőút munkálatai
Keszthely megszabadul a kamionoktól