Emlékezzünk Tücsi nénire

2023. május 4. (csütörtök)

83 éves korában elhunyt Bakonyi Gáboné, vagy ahogy mindnki ismerte: Tücsi néni. Az egykori Szendrey iskola ikonikus tanára és a város kulturális életének meghatározó személyisége április 23-án hunyt el.

Mária, barátainak Tücsi 1939. november 23-án született Fábiánházán, de pár hónapos korában a család Debrecenbe költözött. Ott nőtt fel, ott járt iskolába, így szülővárosának is Debrecent tekintette. Sokat mesélt a szüleiről, a testvéreiről és a nehéz, de szép gyermekkoráról. Nosztalgikusan emlegette a Katalin utcát és a hosszú sétákat, amelyeket nap, mint nap megtett a házuk és a gimnázium között. A debreceni egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziumába járt, ahol a tanárai embersége és tudása olyan hatást gyakorolt rá, hogy eldöntötte, ő is tanítani fog. Az érettségi után az egri Tanárképző Főiskolára került, ahol magyar- történelem szakon szerzett diplomát.

Fiatal tanárként került Keszthelyre és ettől kezdve az élete örökre összefonódott szeretett városával. Huszonhét éven át tanított a Szendrey Júlia Általános Iskolában (ma Ranolder), majd Budapestre került és nyugdíjazásáig a Szász Ferenc Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskolában oktatott. Igazi pedagógus volt a szó legnemesebb értelmében. Számára a tanítás hivatás volt. Azon kevesek közé tartozott, akiknek a foglalkozásuk a szenvedélyük is egyben. Munkája meghatározó volt számára. Tanárként élt és gondolkodott, ami azt jelentette, hogy nem engedte el a diákjai kezét akkor sem, amikor kilépett az iskola kapuján. Gyönyörű bizonyítéka ennek, hogy a volt diákjai mind a mai napig számon tartják, nem múlt el úgy egy karácsony sem, hogy ne kapott volna pár kedves sort valamelyiküktől.

A keszthelyi kulturális élet aktív szereplőjeként irodalmi színpadot vezetett, iskolai és városi ünnepségeket, irodalmi és képzőművészeti kiállításokat szervezett. Keszthely város fennállásának 750. évfordulója alkalmából antológiát szerkesztett. Több, mint egy évtizedig vezette a Zalai Írók Egyesületének keszthelyi tagozatát és a Goldmark Károly Művelődési Központ versmondó körét, alelnöke volt a Helikon Öröksége Kulturális Alapítványnak, tagja a Berzsenyi Társaságnak. Ezen időszak alatt szerkesztett két irodalmi antológiát, valamint évente megrendezte a helyi írók alkotásaiból azok bemutatkozó estjeit. Nyugdíjas korában is fáradhatatlanul tevékenykedett, mindig lehetett rá számítani. Halála előtt pár nappal zsűritagként vett rész a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola, Petőfi Sándor szavalóversenyén. Áldozatos munkájáért megkapta a Keszthely Város Kultúrájáért elnevezésű kitüntetést.

Fiatalon, tragikus körülmények között veszítette el a nagy szerelmét, de a gyermekei szeretete segített feldolgozni a fájdalmat. Nagyon büszke volt Ildire, aki több diplomás pedagógusként követte őt a tanári pályán és Gáborra, aki az édesapjától örökölte gyönyörű orgánumát és sikeres szinkronszínész lett.Idős korában a legnagyobb boldogságot az unokái jelentették számára. Imádkozott, hogy láthassa őket felnőni. Örömmel és izgatottan várta a nyarat, amikor Bendegúz diplomát szerez, Áron pedig érettségizik és felvételizik az egyetemre.

Szenvedélyes, nyitott, kíváncsi ember volt. Lelkesen vetette bele magát a feladatokba, énekelt, verset és prózát írt, ő volt a társaság lelke és középpontja. Szerette a szabadságot, a hazáját és az életet. Istenbe vetett hite mindig átsegítette a nehézségeken. Megadatott neki, hogy úgy menjen el, ahogy vágyott rá, békésen, gyorsan és méltósággal.

Temetése 2023. május 12-én 10 órakor lesz a Szent Miklós temetőben.

A nekrológot köszönjük az elhunyt családjának! Gyászukban osztozunk! 

Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/10314-emlekezzunk-tucsi-nenire