A kommunista rendszer áldozatainak emléknapján, február 25-én országszerte tartottak megemlékezéseket, melyekhez Keszthely is csatlakozott.
„Nem azokkal van bajunk, akik nyilasokból kommunisták lettek, hanem azokkal, akik nem voltak nyilasok, de kommunisták sem lettek” – idézte a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Fő téren egybegyűlt gyászolók és emlékezők előtt Ruzsics Ferenc Rákosi Mátyás hírhedt mondatát, mely a kommunista rezsim egyik legjellemzőbb mondata is egyben.
A polgármester hangsúlyozta: húsz évvel a rendszerváltás után még mindig nincsenek tisztában a mai fiatalok azzal, hogy mi is történt az első világháború utáni „kommunizmusépítés” során, vagy mi és miért történt 1956 októberében és azt követően a szülőhazájukban. „Nem tudják, mert nem ismertették meg velük sem a szüleik, sem a tanáraik. A szavazatuk viszont annyit ér, mint bármelyikünké, megéri hát az abban érdekelteknek őket továbbra is ebben az állapotban tartani. Megéri, hisz belőlük válhatnak azok a hatalom szája íze szerint viselkedő emberek, akik saját hazájuk dicső korszakainak is hátat fordítanak.” – mutatott rá Ruzsics Ferenc, hozzátéve: azok azonban, akik a kommunizmus áldozatainak emléknapján ott vannak, azért jöttek, hogy „fejet hajtsanak az áldozatok előtt”.
„Ezzel tartozunk nekik, az üldözötteknek, a megnyomorítottaknak, a kisemmizetteknek, a börtön poklait megjártaknak, a kivégzetteknek, a halálukban is megalázottaknak és hozzátartozóiknak. Emlékezzünk és emlékeztessünk, hogy soha ne lehessen elfeledni, megtagadni: kik, mit és miért tettek.”
A kommunista rezsim áldozataira szentmisével is emlékeztek a jelenlévők, majd a Balaton Színházban Balla Ferenc és Mózsi gitárral kísért, dalos-verses előadásával, mely a Gulag-dalok címet viselte, felidéződtek a pokoljárás évtizedeinek tragikus eseményei. A szerzők egy egykori Gulag-fogoly emlékezései nyomán állították össze színvonalas műsorukat.
(forrás: Monitor Magazin www.monitormagazin.hu)