Festetics ezüstkincsek a Helikon Kastélymúzeumban

2019. április 4. (csütörtök)

Keszthely Seuso kincseiként is emlegetik azt az ezüst étkészletet, amit a bécsi Dorotheum aukciósház árverezett el. A magyar állam kikiáltási áron, mintegy 6,5 millió forintért vásárolhatta meg az egykor a Festetics család birtokában lévő ezüstneműt. A műkincseket ma délelőtt adták át a Helikon Kastélymúzeumnak.

Az ezüstneműn a Festetics család grófi koronája valamint címerállatai láthatók. A mintegy 18 kilogrammnyi műkincsek 1796-os és 1817-es fémjellel, valamint Wilhelm Schwegerl vagy Anton Köll jegyeivel vannak ellátva. Pálinkás Róbert, a múzeum igazgatója elmondta, közös partneri együttműködésnek köszönhető, hogy a Festeticsek egykori kincsei visszakerülhettek eredeti helyükre.

„Egy sikertörténetnek a végén állunk, a műtárgyak itt vannak, innentől a Helikon Kastélymúzeum tulajdonában vannak. Ami nagyon szép és nagyon jó lesz, hogyha elkészül a Nemzeti Kastélyprogramos felújítás a kastélyban, akkor a fehér tükörteremben be tudjuk rendezni az eredeti formájú ebédlőt.” – tájékoztatott a kastélymúzeum igazgatója.

A műkincsek a Nemzeti Kastély és Várprogram műkincsvásárlási keretének köszönhetően kerültek haza. A ma délelőtti sajtótájékoztatón Tuzson Bence elmondta, egy nemzet akkor képes fennmaradni, ha megbecsüli a saját múltját. Hozzátette, Magyarország kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb tárgy kerüljön haza. A közszolgálatért felelős államtitkár a bemutatón egy újabb kehellyel bővítette a gyűjteményt, amely az árverés után bukkant fel.

„A történelem, az nem vitrinbe való, a történelmet meg kell mutatni. Ebből a történelemből aztán össze kell állítanunk a jövő magyarságának történetét is. Nagy jelentősége van annak, hogy az Y generációnak, a Z generációnak képesek vagyunk-e megmutatni, hogy milyen volt Magyarország története, mert ahogy Kodály Zoltán fogalmazott:a kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, hogyha a következő nemzedék újra és újra meg nem szerzi magának.” – emelte ki az államtitkár.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a II. világháború után eltűnt kincsek a magyar emberek lelkének egy-egy darabjai. A keszthelyi Festetics-kastélyba a megmaradt tárgyak mellett számos bútor is visszakerült az elmúlt években. Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, ezek a műkincsek jelentős szerepet játszanak a régió életében.

„A magyar kultúrának nagyon fontos része a Festetics-örökség, ezen belül ezek a műkincsek. Ez itt különösen fontos a térségben. Ráadásul turisztikai központ is Keszthely, és az is alapvetően a Festetics-örökségre épül, a kulturális turizmusra.” – tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.

Dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastély és Várprogram miniszteri biztosa méltatta az ezüstkincsek jelentőségét. Hozzátette, egy éven belül megvalósul a tükörterem felújítása, az ezüst étkészletet itt láthatja majd a nagyközönség.

Regman karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5903-festetics-ezustkincsek-a-helikon-kastelymuzeumban?fbclid=IwAR2SD6MPhWf5UhiD1RaHnkPRQXtC8XKWRdAoyKYvTcdzTuSu1TKxq3qoWxM