Elkezdődtek a komolyzenei koncertek a Balaton Színházban. A Filharmónia Magyarország szervezésében a 2018/19-es évadban is fiatal tehetségek, zenekarok, szólisták lépnek a keszthelyi színpadra. A hangverseny sorozat október 13-án a Fischer Annie ösztöndíjasok koncertjével vette kezdetét.
A 2018/2019-es évadban a Filharmónia Magyarország több mint 20 felnőtt bérletes sorozatot és 5 zenei fesztivált hirdetett meg az ország 16 városában. Köztük Keszthelyen is. Az őszi zenei évad a napokban kezdődött el. A Balaton Színházban három kiemelkedően tehetséges fiatal lépett színpadra, hogy páratlan zenei élményt nyújtsanak a komolyzene kedvelőinek. Mindannyian elnyerték 2018-ban a pályakezdéshez segítséget nyújtó Fischer Annie ösztöndíjat. Elsőként a dunaszerdahelyi születésű Rigó Ronald lépett fel, akit korábban a nagyközönség a Virtuózok produkciójában ismerhetett meg. A zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián végzett és 2017-ben már a világhírű tenor, Peter Dvorsky meghívására adott két koncertet Rómában. Hét évesen kezdett zongorázni.
„Igazából a családban minden hangszer megvan a hegedűtől az operaénekeseken keresztül a cimbalomig, szóval igazából már csak a zongora hiányzott, de kifejezetten a klasszikus zene. Én nagyon nagy kedvelője voltam már kisgyerek koromban. Szóval ez evidens volt, hogy klasszikus zenével szeretnék foglalkozni.” – mondta a zongoraművész.
A zongoraművész lenyűgöző játéka után mutatkozott be a keszthelyi közönségnek a hangverseny legfiatalabb tehetséges előadója, a zalaszentgróti születésű Lukács Gergely, aki jelenleg is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Egyedi tubajátékát már sok koncerten megmutatta. Számos alkalommal lépett fel a Nemzeti Filharmonikusokkal. Állandó tagja Magyarország egyetlen tuba négyesének is. Magas színvonalú játékáig sok munkával jutott el.
„A gyakorlást azt muszáj napi szinten űzni ahhoz, hogy úgymond sikeres koncertet tudjunk csinálni. Ez hangszerfüggő. Vannak azért határaim. Sokat dolgozunk az izmunkkal, a levegőnkkel, a szájizmunkkal és ezek elég hamar elfáradnak, szóval nagyon sokat kell azt edzeni, hogy ne fáradjanak el, de átlagban a napi 2-3 óra mindenképpen szükséges ahhoz, hogy egy minőségi koncertet tudjunk létrehozni.” – emelte ki Lukács Gergely.
Drahos Rebeka gyönyörű fuvolajátékával elkápráztatta a keszthelyi hallgatóságát. A fiatal művész több hazai és nemzetközi verseny győztese. Zenei fejlődésében családja is nagy szerepet játszott.
„Mindkét szülőm fuvolaművész, úgyhogy egészen pici koromtól ebben nőttem föl tulajdonképpen. Próbáltak rábeszélni arra, hogy legyek hegedűs vagy próbáljak más hangszereket, de számomra olyannyira egyértelmű volt, hogy emlékszem arra, hogy akkor amikor még nem is volt fogam, akkor is a fuvolát próbáltam megfújni.” -emlékezett a kezdetekre a művész.
Filharmónia Magyarosrszág következő hangversenyén Keszthelyen, a Savaria Szimfonikus Zenekar lép színpadra december 6-án, Vajda Gergely vezényletével.
Hegedüs Éva-Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/9159/filharmonia-koncertsorozat/?fbclid=IwAR2QAHSGTD6m0OZ1AOylsfMR7O1Pqs5RqSAJt0jUdofNnPPt-0H3FXfN0Dc