Indul a fotó klub, várják az érdeklődőket

2021. november 22. (hétfő)

A fotográfia szerelmeseinek szerveznek klubot Keszthelyen. A Fotó Klub első foglalkozása jövő kedden, azaz november 23-án lesz a Balaton Színház Básti termében. A csoport célja, hogy akár amatőr, akár profi fotósok együtt fejlődjenek tovább. Az elmélet mellett gyakorlati órák is lesznek, valamint neves fotósok előadásait is meghallgathatják a résztvevők.

Szeptemberben várták az érdeklődőket a keszthelyi fotósétára. Az résztvevők sok helyszínre ellátogattak, ahol szakmai útmutatás alapján készíthették el a fényképeket. A program sok embert vonzott. Azóta megalakult már Keszthely város hivatalos fotóklubja is. Az első találkozó november 23-án lesz, melyre bárkit szeretettel várnak a szervezők.

„A Fotó Klubba szeretettel várunk mindenkit, akit a fotográfia érdekel. Akár kicsiket is szülőkkel természetesen. Profi fotósokat, lelkes amatőröket vagy akik csak most kezdik a fotográfiát és érdekli őket, hogy hogyan lehet ezzel előrébb jutni. A fotós találkozókon most először inkább csak egy ismerkedős estet fogunk szervezni, majd később tematika szerint fogunk haladni és előfordul majd, hogy szakemberek, neves fotósok fognak megjelenni ezeken a találkozókon.” – ismertette Belovári András klubvezető.

Az első találkozó a Balaton Színház Básti termében lesz 18 órától. Bővebb információk és további fotózással kapcsolatos témák már olvashatók a klub közösségi oldalán.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8614-indul-a-foto-klub-varjak-az-erdeklodoket