Negyedik alkalommal szervezték meg a légimentős véradást országszerte. Keszthely a kezdetektől csatlakozott a felhíváshoz, nem volt ez másképp az idén sem. A Festetics-kastély márványtermében 86-an adtak vért szombaton, ezzel a Balaton-parti város a harmadik helyen végzett a rangsorban.
Ezúttal is megérkezett a légimentő helikopter a Festetics-kastély parkjába. A jármű minden évben nagy érdeklődésre tart számot, főként a gyerekek körében népszerű. A rendezvény alkalmával be lehetett ülni a pilótaülésbe, de a helikopter felszerelését is szemügyre lehetett venni. Fontos tudni, hogy vérkészítményre nem csak a kórházakban, hanem ezeken a járműveken is nagy szükség van, hiszen légimentőt csak a legsúlyosabb esetekhez hívnak.
„A korábbi évekhez hasonló számokat produkáltunk most is. Továbbra is nagy szükség van a helyszínen a véradásra, főleg a súlyos sérülések esetén. Éves szinten nagyjából 50-70 alkalommal tudunk vért adni a helyszínen, nyilván egy válogatott beteganyagnak. Ez egy olyan komoly betegcsoport, akinél ez mindenképpen hozzájárul a későbbi gyógyuláshoz.” – tájékoztatott Dr. Bárdi Gábor mentőorvos.
A márványterembe folyamatosan érkeztek az önkéntesek a felhívásra. Először felvették a véradók adatait, majd rövid orvosi kivizsgálás következett. Ezt követően ülhettek be a székekbe. A véradás nagyon fontos, hiszen számos egészségügyi beavatkozáshoz van szükség akár nagy mennyiségű vérkészítményre. Sokan rendszeresen adnak vért, így segítve embertársaiknak.
„Most már tizenkettedik alkalommal adtam vért. Szükséges, szükséges, látni az embereken, hogy ha balesetet szenvednek, akkor fontos, hogy legyen.” – mondta egy véradó, Pölöskei Andrea.
Légimentős véradást ugyan egy évben egyszer szerveznek, de a Keszthelyi Kórházban rendszeresen várják a véradókat. A Magyar Vöröskereszt Keszthelyi Területi Szervezete az egész járásban szervezi a véradást, így több környező településen is lehetőséget biztosítanak az önkénteseknek. Emellett kiemelten fontos a következő generáció is, ezért a középiskolákat és az egyetemeket is rendszeresen meglátogatják. Keszthelyen úgy tapasztalják, hogy töretlen a véradói kedv, az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is túlteljesítik a kvótát.
„A Keszthelyi járás területén már az elmúlt 8-10 évben általában az éves donortervet túl szoktuk teljesíteni, így állunk idén is. Egy olyan 108%-on állunk, ami azt jelenti, hogy a térségben lévő véradóink érzik a fontosságát, hogy háromhavonta, négyhavonta jöjjenek és adjanak vért, és segítsenek embertársainkon. Nagyon sokat jelent nekünk Ulveczky Menyhértné, aki az önkéntes véradásszervezőnk, és minden véradás előtt hívja a véradókat.” – emelte ki Kapcsándy Mária, a Magyar Vöröskereszt Keszthelyi Területi Szervezetének vezetője.
Az országban hét helyszínen várták a véradókat szombaton. Az önkéntesek emléklapot és helikopteres kitűzőt kaptak a különleges alkalmon.
Regman Karola – Keszthelyi TV