A Szerelmes Kalandtúra számos élményt kínál a résztvevőknek, házasoknak és nem házasoknak egyaránt. A Szegedi Családközpont mintájára elindított keszthelyi program ötödik éve zajlik. A nem egész egy hónap alatt számos párkapcsolatot ápoló feladatokat kell teljesíteni.
Minden évben nagy sikere van a párok körében a kreatív tárgyalkotásnak. Tavaly ilyen ládikákat kellett készíteni. A férfiak összeácsolták, a hölgyek pedig dekorálták a ládikákat. Idén családi logó vagy címerkészítésre hívják a párokat, de színházi program, sportolás, wellness és karitatív munka is színesíti a feladatsort.
„A kalandtúra célja, hogy a párokat idén kapcsolatszervizre hívjuk. Azért is a forgalmi dizájn, meg az autó, mert az autót akkor is elvisszük szervizbe, ha nincsen baja, azért jó, ha a kopó alkatrészeket cserélik, nehogy baj legyen. Ez az idei mondanivalónk, a gondolatmenetünk, hogy akkor is jöjjenek, hogy ha nincs gond, mert addig jó, amíg nincs gond” – nyilatkozta Szebényiné Vrancsik Eszter szervező.
A forgalmi engedélyt mintázó füzetben gyűjthetik a feladatok igazolását a párok január 14. és február 16. között – hangzott el a nyitórendezvényen. A 10+1 feladat közül 7 teljesítésével nyereménysorsoláson vehetnek részt a kalandtúrázók. Az ötödik éve megszervezett programnak számos visszatérő jelentkezője van.
„Úgy gondoljuk, hogy segít a párkapcsolatban egymáshoz közelebb kerülni. Illetve így garantáltan időt szánunk egymásra, nem mintha amúgy nem lenne, de így a rohanó életbe ez sokszor nehéz megvalósítani és jók ezek a dedikált alkalmak, amikor az ember ezen részt tud venni és közösen megélheti másokkal ugyanezt az élményt” – Galántai-Fekete Zoltán.
A rendezvény számos támogatója közt ott van az önkormányzat Emberi Erőforrások Bizottsága is. Csótár András elnök üdvözölte a programot és elmondta, hogy a bizottság forrása láthatóan jó helyre került.
„Amint tudomást szereztünk arról, hogy egy kis segítségre szorulnak a program bővítéséhez a szervezők, azonnal mellé álltunk, mert úgy gondoljuk, hogy nemzetünknek erős és jól működő családokra van szüksége” – nyilatkozta a támogató bizottság elnöke.
A Szerelmes Kalandtúra igazolófüzetét a Tourinform irodában lehet felvenni. Bővebb információ a program facebook oldalán található.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9384/kapcsolatszerviz-a-szerelmes-kalandturan/?fbclid=IwAR0nhrkcv2x7uWh28XvOxHtoKgrbK86Rmq_6kKvMzCSDeS44DQodIQIRzQk