“Hogy kiteljesedhessünk belülről és erőtér lehessünk a város lakói számára” – így jellemezte a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda főigazgatója, Gyuk Balázs azt a célt, amit egy rendezvénysorozat szervezésével szeretnének elérni. Az elsőt tegnap, a kommunikációs eszközök iskolai tiltásának témakörében rendezték meg.
A környezetünkben szétnézve láthatjuk: szinte nincs olyan ember, akinek a zsebében ne lapulna mobiltelefon és egy adott helyzetben ne azt nyomkodná. A diákok körében elharapódzó, több szempontból is káros és a tanórákat zavaró szokás miatt tiltották be az iskolákban a kommunikációs eszközök használatát.
A Balaton Színházban egy szinte teltházas előadáson foglalkoztak a kérdéssel. A rendezvény iránt nem csak pedagógusok és diákok, hanem szülők is érdeklődtek, mint például Kekkné Horváth Adél. A véleményét is kifejtette: „Ezek a gyerekek már belenőttek ennek a használatába, viszont muszáj keretet adni ennek a használatnak és azt szabályozni, hogy az iskolában milyen mértékben használják, illetve nem használják a gyerekek a telefont. Van, amikor az oktatásnak ma már részét képezi, hogy a telefonon megnéznek bármit is.”
Az okoseszközök szerepéről, a túlzott mértékű használat következtében kialakuló függőségről és egyéb kapcsolódó témákról Uzsalyné dr. Pécsi Rita tartott előadást. Nagyon sok hasznos tanáccsal látta el az érdeklődőket: „Időkorlátokat kézben tartani, tehát a döntésképességre lesz nagyon nagy szükség. És felfogni, hogy mi a tét. Tehát az egészséges idegrendszer kialakulása és megerősödése, ez a tét. Nem a digitális kultúra kialakítása elsősorban, hanem az egészséges idegrendszer, amelyik a digitális eszközökkel megfelelően tud bánni.”
Az okoseszköz-függőség korunk újkeletű problémája. Emiatt egyelőre csak puhatolóznak a szakemberek, hogy melyik is a helyes út. Ebben próbál segíteni a rendezvényt Keszthelyre hozó Védett Közjóért Egyesület. Gergye Miklós, az egyesület elnöke elmondta: „Egyesületünk szervezi ezt az előadássorozatot, amelynek témái a család, a kommunikációs eszközök hatása a fiatalokra.”
Az előadás különlegessége az interaktivitás volt. Pedagógia műhely keretében az érdeklődők hozzá is szólhattak a témához. A szervező, Csermák Tamás hozzátette: „Szeretnénk, ha minden generáció ezen a műhelyen részt venne, hogy közösen tudjuk átbeszélni, hogy kinek mire is van szüksége, hogyan tudjuk legjobban ezeket a jó gyakorlatokat megvalósítani.”
A tematikus rendezvényt a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola újonnan kinevezett igazgatója hagyományteremtő szándékkal kezdeményezte. Az iskola is megújul – hangsúlyozta. „A szívügyi megújuláson kívül a szellemi megújulásra is törekednünk kell. Alapvetően a fő célunk egy lelkiségi központnak a létrehozása. Ennek a szellemi, lelkiségi központ létrehozásának egy nagyon fontos állomása ez a mai előadás, a Pécsi Rita által tartott előadás” – tette hozzá Gyuk Balázs.
A későbbiekben több konferenciát, értekezletet és lelki gyakorlatot szeretnének szervezni.
Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió