Miért gyilkolták meg a közjegyzőt, hogy lett végzetes a báró és az úrilány kapcsolata, ki volt a keszthelyi „Édes Anna”? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatnak a Helikoni városi séták résztvevői. A tematikus program legutóbbi epizódja Keszthely 1910-es évek fekete krónikáját tárja fel.
„Római Mihály nyugalmazott adóellenőr eléri Lénárd Ernőt, három lövést ad le rá és elindul az Iskola utca felé, az a Fő tér egyik mellékutcája” – az 1911-es merénylet helyszínén, az Amazon bejáratánál mondta el a királyi közjegyző meggyilkolásának történetét Iski Szilvia. A Helikon Kastélymúzeum történész-muzeológusa elmondta, a korabeli újságok – a Keszthelyi Hírlap és a Balaton Vidéke – mellett, bűnügyi, bírósági tudósítások, néhány esetben a levéltárak fogolytörzskönyvei segítségével kutatta fel a keszthelyi bűneseteket.
„Azért is adtuk egyébként azt a címet, hogy ’Egy csendes fürdőváros bűnös titkai’, mert az ember azt gondolná, hogy a boldog békeidők Keszthelye, amikor egy kis fürdővárosunk volt még, akkor itt tulajdonképpen szinte unalmas élet folyt. De akik ismerik ezeket a történeteket és voltak már ilyen sétákon, azok pontosan tudják, hogy egyáltalán nem. Valóban itt a bűncselekmények között merényletek, rablógyilkosságok, nők ellen, gyerekek ellen, vagy éppen egyszerű szélhámosságok, rejtélyes postazsák eltűnés is volt 1913 februárjában” – nyilatkozta a kastélymúzeum munkatársa.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy sok Keszthely iránt érdeklődő jön el a sétákra, de számos turista is jegyet vált a programra. Több a visszatérő vendég. Iski Szilvia igyekszik minél izgalmasabb történeteket összegyűjteni. A városi séták interaktív módon zajlanak. Szaffner Violetta három éve él Keszthelyen, lenyűgözi a város múltja, szeretné minél jobban megismerni Keszthelyt. Ehhez kínál jó lehetőséget a kastélymúzeum programja.
„Azt hiszem, ez mindenki számára egyértelművé teszi, hogy lehet szeretni a várost, a történelmet és mindent ami itt történik. Szerintem nagyon érdekes és nagyon fontos ezt tudni. Örülök, a következőre is jövök” – mondta televíziónknak Szaffner Violetta.
A Helikon Kastélymúzeum augusztus végéig három témában hívja még az érdeklődőket városi sétára. A bűnesetek mellett női szemmel nyújtanak betekintést a boldog békeidők Keszthelyébe, de a múlt századok ragályos nyavalyáiról is hallhat az érdeklődő közönség.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8236-keszthely-fekete-kronikaja-bunesetek-az-1910es-evekbol