Utolsó hetéhez érkezett a Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny szervezése. A verseny ideje alatt Keszthelyen jelentős forgalmi korlátozásokra, részleges és teljes útlezárásokra lehet számítani.
A 7 versenyszámmal megrendezésre kerülő futóversenyre a helyszíni nevezéseket szombaton délután (május 29-én) 14 és 17 óra, a vasárnapi rajt előtt 7 és 9.30 óra között lehet a versenyirodában leadni. A verseny előtti tésztapartira szombaton, este héttől kerül sor. A maratoni és a félmaratoni távot teljesítő egyéni indulók a célba érkezést követően üvegből készült érmet kapnak, függetlenül az elért helyezésüktől.
Május 30-án a Keszthely és Vonyarcvashegy között a vasúti közlekedés szünetelni fog, az utasokat menetrend szerinti vonatpótló buszok fogják helyettesíteni.
Tájékoztatjuk a keszthelyi és hévízi lakosokat és vállalkozásokat, hogy
2010. május 30-án vasárnap
a Keszthelyi Kilométerek félmaraton, maraton utcai futóverseny
napján – a futók biztonsága érdekében – az alábbi forgalomkorlátozások lesznek érvényben:
8.00-tól 10.15-ig
a keszthelyi Fő tér lezárva
(Erzsébet királyné és Bem utcát nem érinti a lezárás)
10.15-től 15.30-ig
a Fő téren a szakaszos áthaladás biztosított, a Kossuth utca a Sétálóutca felé egyirányúsított
09.30-tól 15.30-ig a verseny teljes ideje alatt
• Sörház utcába, Helikon utcába és Balaton utcába behajtani tilos
• a Kazinczy utca vasútállomás és Erzsébet királyné utca közti szakasza lezárva, a Kazinczy utca többi szakasza az Erzsébet királyné utca felé egyirányúsítva
• Lovassy utca a Balaton part felé egyirányúsítva
• a Balaton parti sétány a Helikon Szálló felől a focipályáig egyirányúsítva
• Gyenesdiás felől a Toldi és Apát utca Keszthely felé egyirányúsítva, forgalma az Ady utcába átvezetve
• Lehel utcától a Várvölgyi út a Vásár térig egyirányúsítva
• Kastélykanyar, Kastély utca lezárva
• a kerékpárút a gyenesdiási bringatanya és a Via Hotel között lezárva
A futóverseny ideje alatt a 10 km-es pálya egész hosszában rendőrök és polgárőrök terelik a forgalmat, bólyák, táblák és kordonok jelzik a pálya útvonalát.
Kérjük a nézőket és szurkolókat, hogy autóikat a vasút város felöli oldalán hagyva érkezzenek a Mólóhoz.
Köszönjük a keszthelyi lakosok és a városban közlekedők türelmét.
Keszthelyi Kilométerek Egyesület
Korábbi cikkek:
Jól szerepelt a Keszthelyi Kilométerek csapata a BPB-Szupermaratonon