Költözik a Magyar Vöröskereszt helyi területi szervezete. Az elmúlt évtizedekben a Kossuth Lajos utca 45-ös szám alatti udvarban tevékenykedtek; július elsejétől pedig már egy új helyen, a Vásártér tíz udvarában látják el a hozzájuk fordulókat. A nyitásig – helyszűke miatt – egyelőre nem fogadnak adományokat, de azt követően szívesen fogadják a szezonális tárgyakat, ruhaneműket.
A Kossuth Lajos utca 45. alatti épületben dolgoztak huszonhárom éven keresztül a Vöröskereszt munkatársai. Itt volt az iroda, valamint az öt éve megnyitott adománycentrum. Az udvar egyik garázsában tárolták a lakosság által leadott ruhaneműket, egyéb tárgyakat. Ezek átszállítása még folyamatban van.
Az elmúlt hetekben a Városüzemeltető Egyszemélyes Kft. udvarára költözött a Magyar Vöröskereszt helyi területi szervezete. Egy nagyobb, felújított épületben fogadják a jövőben a rászorulókat, akiknek továbbra is ruhaneműkkel, egyéb használati tárgyakkal segítenek. De itt szervezik majd a véradásokat, elsősegély tanfolyamokat és vizsgákat; nyújtanak jogi segítséget és egyéb szolgáltatásokat – mondta el a területi vezető. A költözéssel száznegyven négyzetméterre bővült a hasznos terület. Kapcsándy Máriától megtudtuk: „Három hete kezdtük el a költözést. A koronavírus miatt március 24-én bezártunk, egyedül a véradás szervezése folyt, illetve telefonos ügyfélszolgálatot tartottunk – jogi tanácsadás keretében. Három hete tértünk vissza és mindjárt azzal kezdtük, hogy átköltöztünk ide. Addigra itt a VÜZ Kft. felújította ezt a helyiséget. El kell mondani, hogy nagyon szép: műanyag ablakokat cseréltek, új padlót kaptunk, műanyag padlót, ki van festve.”
A költözésre amiatt került sor, mert a tulajdonos önkormányzat a régi épületnek más funkciót tervez. Mivel az új hely kicsit nagyobb, így a jövőben talán jobban ki tudják használni a helyiségeket. Itt is rendelkezésre áll egy garázs, ezt is tárolásra fogják használni. A költözés még tart, a régi helyről az adományok kilencven százalékát hozták át. Július elsejétől nyitják meg az irodát, valamint ezzel együtt folytatódik a Fehér Gyűrű áldozatsegítő egyesület Zala megyei irodájának munkája is. A tervek szerint ettől az időponttól élelmiszert is tudnak adományozni. „Hévízről, az egyik pékségből kapunk kenyeret, pékárut, süteményeket, tejtermékeket. Ezt már márciusban elkezdtük a Kossuth 45-ben is, és ezt itt lent is folytatni fogjuk, az új helyünkön – nem győzöm hangsúlyozni: Vásártér 10., VÜZ Kft. udvari épülete” – tette hozzá Kapcsándy Mária területi vezető.
Az adománycentrum kínálatában lévő ruhákat, tárgyakat pár száz forintos áron lehet megvásárolni. A befolyt összegből gyógyszert, tartós élelmiszert vásárolnak a rászorulóknak. Emellett szerdánként 9-től 15 óráig ingyenesen lehet kapni bizonyos tárgyakból, amit a személyzet állít ki. Hárman dolgoznak a Magyar Vöröskereszt helyi területi szervezeténél, valamint tíz fő önkéntes segítő munkájára támaszkodhatnak. A Fehér Gyűrű kedden 12 és 15 óra között, szerdán 10 és 12 óra között tart ügyfélfogadást. Szerdán 13 órától 15.30-ig jogi tanácsadás zajlik, de telefonon más időpont is kérhető.
Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió