Kölüs Gáborra emlékeztek a Georgikonon

2010. május 8. (szombat)

Dr. Kölüs Gábor professor emeritus a Georgikon egyik meghatározó személyisége volt, tanszékvezető egyetemi tanár, örökös primus magister, Keszthely Város díszpolgára. Személye fogalom volt a városban, tudományos munkássága mellett aktívan részt vett a város kulturális életének alakításában is.

A Georgikon Kar életrajzi kötettel tisztelgett oktatói, kutatói, iskolaszervezői életpályája előtt. A Georgikon kiskönyvtár sorozat kiadványát a pénteken tartott emléknapon mutatták be Kölüs Gábor volt kollégái és egykori akadémiai évfolyamtársa. Az ünnepség végén felavatták Gabi bácsi mellszobrát az egyetem „A” épületének szoborparkjában.

_______________

Prof. Dr. Kölüs Gábor 1922-ben született Sarkadon. Keszthelyen szerzett agrármérnöki diplomát 1946-ban, 1958-tól a Georgikon Növénytani és Állattani Tanszékének vezetője volt. Nyugdíjas éveiben is aktívan dolgozott – tanított, kutatott – az egyetemen. Tudományos munkásságát számos kitüntetéssel, díjjal ismerték el, emellett a kultúra területén is sikerrel tevékenykedett. Szülővárosában és Keszthelyen díszpolgári címmel tüntették ki, és többek között megkapta a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést és a Zala Megyei Önkormányzat alkotói díját. 2008-ban hunyt el.

fotó: georgikon.hu