Köszöntötték az időseket

2024. október 10. (csütörtök)

A szépkorúakat ünnepelték az Idősek Otthonában. A keszthelyi intézményben már hagyomány, hogy októberben számos programmal örvendeztetik meg a lakókat. Ez a hónap az idősek hónapja, az ESZI-ben azonban egész évben szerveznek rendezvényeket. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is zenével és harapnivalóval kedveskedtek a résztvevőknek.

1990 óta október 1-e az idősek világnapja. Az ünnep célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a szépkorúakra, és az őket érintő kérdésekre. Az ESZI Idősek Otthonában azonban nem csak ezen a napon, hanem egész hónapban ünneplik a lakókat. Az idősek nagyon szeretik ezeket a programokat, hiszen kizökkenti őket a szürke hétköznapokból, és ilyenkor együtt lehetnek, beszélgethetnek.

„Vannak programok több is, és kösz a mai napi megemlékezést, hogy életünk alkonyán sem felejtettek el bennünket.” – mondta egy ellátott, Bálint Imre.

Az ünnepséget ezúttal is a társalgóban tartották, ahová csak azok a lakók nem jöttek le, akik ágyhoz kötöttek. Királyné Domaházi Csilla elmondta, az idősek mentális egészségéhez is hozzájárulnak a különböző programok. Éppen ezért minden héten vannak állandó rendezvények, amelyek nagy érdeklődésre tartanak számot. Emellett több városi programra, így az idősek napi eseményekre is ellátogattak.

„Zene van, meg finom sütemények, és mindenféle kellemes dolog, amivel az időseinket megörvendeztetjük. Utána a következő héten is lesz egy előadás, amit meghallgatunk, Kiss Tamásnak egy zenei műsora. Készülünk az október 23-i forradalom és szabadságharc megünneplésére, és minden héten szervezünk kézműves tevékenységeket, közös filmnézés, közös éneklés, zenehallgatás. Van két önkéntesünk, akik nagyon sokat segítenek abban, hogy kulturális programok legyenek.” – tájékoztatott Királyné Domaházi Csilla, az ESZI Idősek Otthona intézményvezetője.

Az időseket a gyerekek is megörvendeztették. Az egyik dolgozó kislánya és osztálytársai zenével és versekkel készültek az ünnepségre. Földi István atya, a Fő téri templom plébánosa áldást mondott a szépkorúakra és azokra is, akik nap mint nap gondoskodnak róluk. A résztvevőket Keszthely önkormányzatának képviselői is köszöntötték. Elhangzott, a városnak és az itt lakóknak is fontos figyelni az idősekre, gondoskodni róluk.

„Gondoljunk csak arra, hogy mindenkinek a szülei, nagyszülei, dédszülei előbb-utóbb eljutnak az idős korig, és segítségre szorulnak. Azt a megérdemelt támogatást, amit egész életük munkájával a családjuk támogatására áldoztak, azt a támogatást joggal várják el a saját családjuktól és a körülöttük lévő emberektől is. Ebből természetesen az önkormányzat is kiveszi a részét.” – emelte ki Kendeh Gusztáv, Keszthely alpolgármestere.

Az idősek napi rendezvényről ezúttal sem hiányozhatott a zene. Sokan dalra is fakadtak, mások azonban táncra perdültek az örökzöld dallamokra.

Regman Karola – Keszthelyi TV

Képek