Különleges keszthelyi trófeák a FeHoVán

2019. február 16. (szombat)

Idén is különleges trófeákkal mutatkozott be a FeHoVán a keszthelyi Vadászati Múzeum. A ritka őserdei antilopfélék preparátumait még Keszthelyen sem láthatta a közönség. A tervek szerint a 2020-ra elkészülő új épületszárnyakban mutatják be a trófeákat. A fejlesztés több célt is szolgál. 2021-ben hazánk rendezi a vadászati világkiállítást, melynek kiemelt helyszíne lesz Keszthely.
17 ország 300 kiállítója vett részt a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállításán. Az idei FeHoVára több mint 50 ezer látogatót vártak. A keszthelyi Vadászati Múzeum nyolcadik alkalommal vett részt a nagyszabású programon. Különlegességekkel készültek a közönségnek és vitték a hírét a Helikon Kastélymúzeumnak.

„Afrikai fajokat látunk, és a különlegességük az, hogy első alkalommal a FeHoVa-n tudtuk bemutatni a nagy közönségnek. Egy különlegesség ez a zebra duiker, ami egy igazi őseredő lakója. Libériából kerül a gyűjteményünkbe, természetesen Hidvégi Béla által zsákmányolva” – mondta Tóth Csaba, a múzeum vezetője.

A preparátumok egyelőre a Vadászati Múzeum raktárában vannak. Tóth Csaba azt mondja, még Keszthelyen sem mutatták be ezeket a trófeákat. A nagyközönség egy új épületrészben láthatja majd a különleges darabokat.

„Egy sikeres pályázatnak köszönhetően bővül a Vadászati Múzeum. Egy ázsiai résznek a bővítését tervezzük, illetve egy teljesen új őserdei élővilágot fogunk varázsolni a nagyközönség elé. A tavalyi évben egy szakmai körutat tettünk, és megnéztük a spanyolországi vezető vadászati kiállításokat. Pontosan tudjuk, hogy milyen technikákat, milyen újtechnikákat fogunk itt alkalmazni, ami által egy különleges világ fog megvalósulni” – tette hozzá Tóth Csaba.

A Vadászati Múzeum bővítése 2020-ban fog elkészülni. A 2021-es esztendő is mérföldkő lesz az intézménynek. Magyarország rendezi a vadászati világkiállítást, melynek két kiemelt kiállítóhelye közül az egyik Keszthely lesz. 50 éve rendeztek utoljára vadászati világkiállítást hazánkban.

„Amikor 1971-ben Budapesten megrendezték a Világkiállítást, akkor Magyarország vadászati nagyhatalommá vált. Én úgy gondolom, hogy a mostani Világkiállítást – természetvédőkkel közösen szervezve-, egy nagy volumenű, akár egy hónapos rendezvénysorozat elé nézünk és hát külön kitüntető figyelmesség az, hogy Keszthelyre hívhatjuk a világ számos pontjáról érkező vadászokat és természetvédőket” – mondta televíziónknak Tóth Csaba.

A Vadászati- és Modellvasút Kiállítás több mint 80 ezer látogatót fogad évente. Öt földrész, több mint 200 vadfaj trófeái láthatóak Keszthelyen. A 2008-ban megnyílt állandó vadászati kiállítás egyik alapítója, Hidvégi Béla, de olyan neves vadászok gyűjteménye gazdagítja még az intézményt, mint Windisch-Grätz Ferenc József, Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5755-kulonleges-keszthelyi-trofeak-a-fehovan?fbclid=IwAR2g_FhmUDsDdtScixBURBm7B3YVdPzfK66jpgT8DdmdZo6uwuYwFlsnLUQ