48 verklis új magyar rekordot állított fel Keszthelyen
Jubilált a Keszthelyi Verkli Fesztivál. Ötödik alkalommal érkeztek a hét végén megrendezett programra verklisek a városba, hogy felidézzék a régi békeidőket, a Pest-budai utcák, kocsmák, ,kapualjak ,lakodalmak hangulatát. Az 5. verkli fesztiválon magyar rekord is született.
Az 5. verkli fesztivált Dr.Nógrádi György a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. Azt követően a város polgármestere Ruzsics Ferenc köszöntötte a rendezvény résztvevőt,akik 8 országból érkeztek Keszthelyre .
Visszaszámlálás után megszólaltak a hangszerek Keszthely Fő terén. Egyszerre, ahányan csak voltak.Az V. Verkli Fesztivál kezdetén került sor a magyar rekord kísérletre a város Fő terén. Két percig azonos zenét játszott negyvennyolc verklis. A rekord sikerült.
Hazánkban korábban soha nem volt verkli találkozó. A keszthelyi már a kezdetekkor nagy sikert aratott. A két napos programot 2013-ban rendezték meg először. a városban élő svájci Hans Jürgen Surber ötlete nyomán.
A zenegépek nem csak hangjukkal az ismerős dallamokkal és látványukkal vonzották a embereket. Aki kíváncsi volt azt is megtudhatta,hogyan is működik valójában a lyukszalagos,kártyás vagy a tüskés sípláda. A verkil vagy ahogy sokan nevezték a kintorna Az a mechanikus hangszer,amit az oldalán lévő karral szólaltatnak meg. Tekerésekor a továbbított levegő táplálja a fújtatókat és hozza működésbe a lyukszalagot, vagy kis tüskékkel ellátott hengert. Az,hogy melyik síp szólal meg, azt a tüskék vagy lyukak elhelyezkedése határozza meg. A 18-19.században gyakran használatos automata vagy kézi meghajtású masinák is több fejlődésen estek át. Elterjedtek egész Európában. Sőt átkelve az óceánon, Észak és Dél-Amerikában is szívesen hallgatták a verklizenét, nézték a kintornásokat akiknek zenegépén gyakran ott ült a majom figura, perselyként használták, vagy része volt az előadásuknak. Magyarországon egészen a 30-as évek végéig népszerű zenészek voltak a kintornások. A Pest-budai utcák ,lakodalmak,kocsmák elképzelhetetlenek voltak verkli nélkül. Azt a hangulatot hozták Keszthelyre a fesztivál résztvevői. Zenéltek, mókáztak, jelmezbe öltözve idézték a régmúlt idők utcaképét.
A vendégek többségének a múltidéző program újdonság volt. Azé az időszaké, amikor az utcazenész sláger volt.Hazánkban szinte elfelejtődött már a verklik, sípládák zenéje. De újra divat verklisnek lenni. A nyár végi hangulatos keszthelyi rendezvényre verklisek is egyre többen érkeztek és mutatták be masinájukat. helyet is változtattak a Sétáló utcán, hogy minél többen megismerhessék zenéjüket. Ők is drukkoltak a rendezvény sikeréért. Különösen azért,hogy a szeszélyes időjárás közbe ne szóljon.
Nem volt ritka látvány a járókelők között sem a jelmez. Többen korhű ruhában érkeztek a fesztiválra. Baráti társaságok is színesítettek az utca képét.
Keszthelyen a két napos rendezvényen 78 verklis zenélt 70 zenegépen több ezer látogató örömére.
Forrás:
Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/8198/magyar-rekord–a-jubileumi-verkli-fesztivalon/