A magyar szabadság emblematikus ünnepére, március 15-re emlékeztünk szerte az országban. Keszthelyen az ünnep előestéjén a Goldmark Művelődési Központ fáklyás felvonulást rendezett. A jelentős résztvevővel zajló felvonuláson részt vettek a keszthelyi civil szervezetek meghívására városunkban tartózkodó lengyel testvértelepülés, Stary Sacz polgárai is.
A lengyelek másnap, március 15-én is megtisztelték jelenlétükkel a városi ünnepséget. A szintén jelentős számban érkezett ünneplők a Fő térről a Radeczky-huszárezred képviselőinek felvezetésével vonultak a Balatoni Múzeum elé.
Itt Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte elsőként a ’48-as eseményekre emlékezőket. Mint mondta: 1848. március 15. nagy vívmánya, a 12 pont közül ma a másodikat tartaná fontosnak, megvalósítást sürgetőnek: „felelős minisztériumot (felelős kormányt) Buda-Pesten”. Az ünneplőket köszöntötte Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke is, aki rámutatott: ahogyan a korábbi, úgy a mostani hatalom is tart március 15-től. Manninger a méltó, ám március 15. szellemiségét szem előtt tartó emlékezésre kérte a keszthelyieket. A 161 év előtti események felidézésével foglalkozott beszédében Törzsök András történész, az ünnepség szónoka. Hangsúlyozta: a március 15-höz vezető út a „haza és haladás”, vagyis a nemzeti identitás megtalálása és a polgári progresszió jegyében zajlott. A dicső forradalmi napok után a szabadságharc három szakaszra tagolható időszaka következett, melynek utolsó, heroikus szakaszát csak az óriási orosz-osztrák túlerő tudta lezárni. Mint mondta: március 15-re büszkén emlékezhet a magyarság, hiszen példát és példaképeket adott számunkra – ezek, és az ő emlékük ápolása nélkül a nemzet nem tudna kitartani, létezni. A szónoklatokat ünnepi műsor követte, ez zárta a városi megemlékezést is.
(forrás, fotó: Monitor Magazin www.monitormagazin.hu)