Második helyen végzett a Lissé Fitt meggyes édessége az Év Szaloncukra versenyen. A zselés szaloncukor mellett egyre népszerűbbek a már-már extrém megoldások is.
A Lissé Édességgyár Kft. már évek óta előkelő helyen végez az Év Szaloncukra megmérettetésen. Azokra is gondolnak, akik különböző étel intoleranciával küzdenek. A széles termékpalettának köszönhetően mára már a cukorbetegeknek, a laktóz-, és gluténérzekényeknek sem kell lemondaniuk az élvezetekről.
„A vegán kategórában a meggyes szaloncukor lett a második helyezett, illetve, most már mondhatjuk azt, hogy publikus, a hozzáadott cukor nélküli zselés szaloncukrunk az ötven legsikeresebb élelmiszer kategóriában az első helyezettet értük el vele. Illetve ebben az évben bővítettük még a termék portfóliónkat gluténmentes szaloncukorral is. Amire azt lehet mondani, hogy nagyon minimálissal mertünk indulni, mert nem voltunk benne biztosak, hogy mekkora kereslete lesz, de iszonyatos.”-hangsúlyozta Rácsai Mariann.
Rácsai Marianna hangsúlyozta azt is, hogy az évek során több versenyen is elindultak, hogy visszajelzést kapjanak termékeik minőségéről. Idén a Lissé megvásárolta a Nyírfacukor Kft. –t, tovább bővítve területét, és mentes termékeinek listáját.
A karácsony közeledtével mindig a szaloncukor válik az egyik legkeresettebb édességgé. A gyártásnak már a nyár folyamán nekiállnak, hogy időben elkészüljenek a rohamra. Az Év Szaloncukra versenyt idén civil kezdeményezésként valósították meg. A gyártók szabadon dönthettek, hogy nevezés estén hányféle kreációt indítanak a megmérettetésen.
„Az idei évben nagyon sok új íz jelent meg. Azt kell, hogy lássuk, hogy új trendek alakulnak ki minden évben. Ebben az évben a robbanó cukor, ami nagyon sok gyártótól megjelent és díjnyertes volt, illetve úgy tűnik, hogy az előző évek győzteseit szeretik kipróbálni újra, vagy megkreálni újként, hiszen a múlt évben egy torta kompozíció nyert, amit szaloncukorként kaptunk meg, és az idei évben nagyon sok új tortás, illetve süteményes szaloncukor jelent meg.”- fejtette ki Kovács Ádám.
A 11 kategóriát a piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg. 186 szaloncukor közül választotta ki a zsűri az ízek legjobbjait. A repertoárban szerepelt még az Őrség Zöld Aranya, a Sacher-torta, a zserbó és mézeskalács ízesítésű édesség is.
Farkas Adél-Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/9860-masodik-helyen-vegzett-a-lisse-fitt-meggyes-edessege