Kiállítás megnyitóval kezdődött a Város Napi programsorozat Keszthelyen. Szerdán mutatták be a nagyközönségnek azt a páratlan éremgyűjteményt, amit februárban találtak egy belvárosi ingatlan pincéjében. Csütörtökön a Szent Korona installációhoz készítettek képeket az általános iskolások. Este vetítéssel egybekötött bemutatóra várják az érdeklődőket.Ruzsics Ferenc polgármester köszöntője után ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a Rejtélyes gyűjtemény – Egy keszthelyi zsidó család megmentett öröksége című tárlatot Csótár András. Az Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke hangsúlyozta, a lelet azért is jelentős, mert annak a közösségnek állít emléket, akiket 1944-ben elhurcoltak Keszthelyről.
„A keszthelyi polgároknak nem csak egy numizmatikai élmény, hanem egy történelmi utazás is ez a kiállítás. És remélem hogy nagyon sokan meg is fogják tekinteni.”
A februárban talált kincslelet egy 2776 darabos éremgyűjteményből és 24 ékszerből áll. A kollekció egyes feltételezések szerint tartalmazhatja a Festetics család egykori gyűjteményét is, melyet szükségidőben adtak el. A régészek szerint gondosan válogatott tárgyakról van szó. Az érmék több korszakból származnak. 40%-uk császári kori, a többit a 17-18-19. században verték. A kiállítást a Város napi ünnepség keretein belül nyitották meg, mely augusztus 25-ig látható.
A programsorozat folytatásaként csütörtökön üvegfestésre várták a Csány-Szendrey-s tanulókat. Ők a Szent Koronán található zománcképek alapján készítették el saját változatukat.
„Ezen a napfény itt át fogja vezetni, hogyha nem sok színt fogunk majd erősen rányomni és ennek az alapját kell, hogy ne folyjanak össze a színek, és ez mellett még úgymond megadjuk neki a terét valójában.” – mondta el Péter Réka.
A múzeumpedagógiai foglalkozást a székelyudvarhelyi testvértelepülés művelődési igazgatója, Elekes Gyula vezette. Mint elmondta, a gyerekek számára nem volt ismeretlen a technika, így az előkészületekkel nem akadt probléma. A művelet nehézségét az aprólékos munka adja, mivel sok kisebb motívum található a zománcképeken.
„A zománcképeket azt, felnagyított másolatát azt kinyomtattam fóliára és ezt ők megpróbálják kiszínezni, saját koncepciót egy kicsit hozzáadva a kézügyességüket, tudásukat hozzáadva.”
A délutáni órákban építették fel a Fő térre a Szent Korona installációt, melyet Székelyudvarhelyről szállítottak ide. A tervek szerint erre is felkerülnek majd az iskolások által elkészített üvegképek. Az installáción jelenleg is láthatók a felnagyított zománcképek és néhány történelmi írás is. Ezt a következő két hétben tekinthetik meg a városba látogatók.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6081-megkezdodott-a-varosnapi-programsorozat?fbclid=IwAR3lEESrd6BNIrwcWzrjtWZSfKmfWH5ZLPZlu5ZrHoUaWbe-wEj5Af_PSC0