Megújult a keszthelyi földhivatal

2012. június 22. (péntek)

Felújították és akadálymentesítették a Keszthelyi Körzeti Földhivatal ügyfélterét. A beruházást egy közel 26 millió forintos pályázatnak köszönhetően valósíthatták meg. A Keszthelyi Földhivatalhoz 27 település tartozik és az évi ügyfélforgalma meghaladja a 18 000 főt, így méltán érdemelte ki a támogatást a felújításra.

A Keszthelyi Földhivatal régi patinás épülete a városnak. Korábban szállóként is üzemelt, a II. világháború ideje alatt az épület üdülőtáborként és szanatóriumként működött közel 200 lengyel menekülttel. Az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósult beruházás az épület 151 négyzetméterét érintette.

Az átadó ceremónián elsőként Keszthely város polgármestere, Ruzsics Ferenc emlékezett vissza az épület korábbi éveire, és méltatta a hivatal dolgozóinak munkáját. Rigó Csaba, kormánymegbízott is megtisztelte a rendezvényt, melyen elmondta, hogy a jó állam megteremtésének egyik színtere az ilyen és ehhez hasonló korszerűsítések.

A közel 26 millió forintos támogatásnak köszönhetően többek közt 5 darab akadálymentesen elérhető ügyfélpultot, braille írású táblákat, tapintható padlóburkolatot és egy gyereksarkot építettek ki.

A Keszthelyi Földhivatalhoz 27 település tartozik. Ezen a területen mintegy 64.000 darab földrészletet tartanak nyilván, ezt jól mutatja az iratkötegek nagysága a hivatal épületében. Az éves ügyfélforgalom 18.000 fő, míg az évente kezelt ügyiratok száma meghaladja a 32.000 darabot. A Keszthelyi Körzeti Földhivatal illetékességi területe Zala megye idegenforgalmi szempontból is kiemelkedő településeit is magában foglalja, ez a tény is alátámasztotta a felújítás szükségességét.

Az átadóceremóniát követően Rigó Csaba kikérte a hivatal dolgozóinak véleményét és meghallgatta észrevételeit.

(forrás: Keszthelyi TV www.tvkeszthely.hu)