Mi van a felszín alatt?

2021. november 16. (kedd)

Gyakorló gazdáknak hirdettek országos szemleköröket, Keszthelyen kezdődött a programsorozat. A szakmai program célja a talaj- és növényélettani ismeretek gyarapítása. A múlt héten zajlott eseményen egy talajszelvényen keresztül mutatták be, milyen fontos ismerni ennek tulajdonságait a hatékony gazdálkodáshoz.

Hazánkban változatosak, sokszínűek a talajaink. A három leggyakrabban előforduló típus a csernozjom, az öntés- és lejtőhordalék talajok, illetve a barna erdőtalajok. Keszthely térségében ez utóbbi a jellemző. A sikeres növénytermesztéshez meg kell ismerni a talajt is – hangsúlyozzák a szakemberek. Vona Viktória környezetgazdálkodási agrármérnök egy talajszelvényben mutatja a rétegződést: „Még akár itt is láthatunk apró kis gyökereket, még ilyen mélyen is. Ha itt megnézem, 80 cm mélyre is lenő egy növénynek a gyökere, ahonnan tápanyagot vesz fel. ha megismerjük az itteni talajtulajdonságokat, az esetleges problémákat, akkor ezeket javíthatjuk és ennek megfelelően táplálhatjuk és növeszthetjük a növényeinket.”

A gyakorló gazdálkodókat országos szemlekörökre hívták. A sorozat nyitánya Keszthelyen volt. A talajtan mellett a növényélettan területén nyújtottak gyakorlati ismereteket. Az agrárkamara szaktanácsadóinak és talajvédelmi szakértőknek is szólnak ezek a programok.

„Szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozunk 240-250 hektáron Nagyatád környékén. A mostani körülmények közt fontosnak tartom, hogy a legmegfelelőbben tudjuk kihasználni a talaj és az input anyagokból a lehetőségeket és minden ilyen programot megfelelőnek tartok arra, hogy az információt megszerezzük erre” – nyilatkozta Fodor Jenő gazdálkodó.

Az esemény fókuszában a talaj volt. A szakemberek hangsúlyozták, hogy nem csak helyben, hanem időben is eltérőek a talajviszonyok – ezt a dinamikus rendszert mutatták be. A talajtan a klímaváltozás miatt is fontos. Nem mindegy például, hogyan és mennyi vizet tud megkötni a föld.

Szabó István szervező, talajtani szakmérnök: „Mi az okszerű gazdálkodást szeretnénk átadni a termelőinknek. Azt gondoljuk, hogy rengeteget költenek különböző input anyagokra, különböző technológiai fejlesztésekre, viszont hogy ők ennek a hatékonyságát vissza tudják kapni, kénytelenek lesznek okszerű döntéseket hozni, ahhoz pedig meg kell alapoznunk az ismeretanyagaikat. Az összefüggésekre próbálunk rávilágítani, illetve olyan magyarázatokat szeretnénk adni az ő kezükbe, ami alapján holnap az input anyag vásárlásnál, vagy a súlyos forintokat érintő döntéseknél ők megbízható alapokra tudnak helyezkedni.”

A talaj megismerésével hatékonyabban lehet gazdálkodni. A kellő ismeretanyag elsajátításával a termelő megfelelően tudja megválasztani, hogy mennyi és milyen vetőmagot, műtrágyát, vagy növényvédőszert alkalmazzon.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8596-mi-van-a-felszin-alatt