A mozgalmas hétvége Keszthelyen, pénteken a Nagy Keszthelyi Retro Party elnevezésű programmal vette kezdetét. Gyermekek és felnőttek egyaránt kalandozhattak a múltban. A ’80-as évek dalai, slágerei mellett a 40 évvel ezelőtti öltözködési stílusba is bepillantást nyertek az érdeklődők.
Tamás Éva Játéktára zenekar sajátos hangulatú gyermekkoncertje nyitotta a Nagy Keszthelyi Retro Party programját. A zenés, interaktív programra folyamatosan érkeztek érdeklődők a Fő téren felállított színpadhoz. A színész, énekes a gyermekdalok, mondókák előadásába bevonta a kicsiket is. A téren gyermekjátékok sokasága keltette fel a legkisebbek érdeklődését. A fából készült ötletes ügyességi játékokat bátran kipróbálták. Emma és Lilla jó barátnők. Szüleikkel érkeztek a színes programra. Egymással versenyeztek a játékoknál.
„Én játszottam az elefántossal, Lillával és az összeset kipróbáltuk. Voltunk az ugráló várakba és nekem nagyon tetszik. – Neked Lilla?- Nekem „úgy szint” tetszik. Nekem talán legjobban az elefántos tetszik, hogy így rá kell dobálni ezeket a karikákat.” – mondta el Mihály Emma Luca és Varga-Balázs Lilla.
Az emberek arcára mosolyt csalogató humor sem hiányzott a színpadról. A délutáni programot színesítette az az előadás, ahol a résztvevők a ’80-as évek stílusát, a színeket bátran alkalmazó ruha divatját ismerhették meg.
„Fura így rajtam. Teljesen más, mint a mai öltözködés. Mamán láttam. Papának van még kicsit ilyen stílusa. Csak ők már kicsit összeszedettebben- beleraknak egy kis mai stílust. Még, ahogy láttam. Van egy-két zene, amit ugyanúgy hallgatok, ugyanúgy szeretem a retro zenéket. Hát…igen!Teljesen más, mint amit a hétköznapokban lehet látni.”- nyilatkozott Jónás Angelika.
A rendezvény a Terület és Településfejlesztési Operatív Program támogatással jött létre. Az eredeti tervek szerint 2020. szilveszteri program lett volna, de akkor a korlátozások nem tették lehetővé a megrendezést.
„Most egy ilyen hiánypótlásként – majdnem azt mondom, hogy szilveszteri hangulatot próbálunk idevarázsolni, de szerencsére az időjárás nem decemberi. Úgyhogy gyakorlatilag egy hiánypótlásként találtuk ki ezt a két szilveszterre vonatkozóan, hogy a ’20-as a „80-as évek hangulatában zajlódjék és majd a ’21-es Szilveszter most már remélhetőleg pandémia nélkül a ’90-es évek hangulatában kerüljön megrendezésre.”- adott tájékoztatást Osvald Bálint a Goldmark Károly Művelődési Közbont igazgatóhelyettese.
Megtelt a város Fő tere a Nagy Keszthelyi Retro Praty esti koncertjén is. Soltész Rezső énekes, dalszerző saját szerzeményeivel és emlékdalaival aratott fergeteges sikert.
Hegedüs Éva -Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/8383-nagy-keszthelyi-retro-party