Nemes cél vezette a bringást a Balaton körüli útján

2023. május 31. (szerda)
KesztHelyi identitás

Egy nap alatt kétszer is nekivágott a Balatoni bringakörnek Hegedüs Róbert. Nem öncélú kerèkpározásra vállalkozott a keszthelyi bringás: útjára magával vitt két dedikált mezt, amelyeket a Magyar Kupa-győztes ZTE minden tagja aláírt. A bevételt két állatvédő, állatmentő szervezet számára ajánlja fel. A második körben Balatonbogláron defektet kapott, így a teljes távot nem tette meg – ám a nemes cél ettől függetlenül megvalósulni látszik, a mezekre jelenleg is tart az árverés.

A képen Gyenesdiás közelében tekert Hegedüs Róbert, aki már éjszaka elindult Balaton körüli útjára. Ahhoz, hogy kora délután itt járjon, éjszaka indult el. A térképen útja egy része látszik – az online megosztott pozíció reggel hét óra negyven perckor már Balatonkenesén mutatja őt. A Balaton körüli útra Keszthelyről éjjel kettő órakor indult a déli part felé. Fél tizenkettő körül járt Révfülöpnél, majd két óra múlva érkezett meg a Libás strandhoz.

Keszthelyen a családja várta Hegedüs Róbertet. “Tour de Rebeka” – e nevet adta a kihívásnak a nagypapa, amelyet tavaly indított el, hagyományteremtő céllal, unokája tiszteletére és egészségére. Így vélekedett: „Amúgy is kerékpároznék. Most, hogy egy kör vagy két kör, a számomra az teljesen egál. Csak hogy felhívjam a figyelmet ezzel a cselekedettel arra, hogy vannak menhelykutyák, ezért szeretnék kettő olyan mezzel hozzájárulni, amit a Magyar Kupa győztes Zalaegerszeg labdarúgócsapata írt alá. Ebből a befolyt összegből szeretnék kettő állatmenhelyt támogatni.”

Az egyik civil szervezet egy nemrég megmentett kutyussal is tiszteletét tette a helyszínen. Hegedüs Róbert a családja körében pihent egyet és felkészült a második balatoni körre, amelyre már barátnője is elkísérte. Molnár Enikő szerint Róbert sokat készült a tekerésre: „Készült rá, nagyon sokat készült rá, fizikailag is, de leginkább fejben. Én azt gondolom, hogy neki ez így fejben dől el ilyenkor, hogy végigcsinálja. Most így a jó ügy mellé állt, szerintem ez egy plusz dolog, ami miatt már csak azért is meg fogja csinálni, meg hát ugye azért támogatjuk majd útközben hátulról, messziről, hogy menjen ez a dolog szépen.”

Hegedüs Róbert a második kört a Balaton északi partjával kezdte. Az út egy defekt miatt ugyan félbeszakakadt, de így is csaknem négyszáz kilométert sikerült letekernie.

A licit a hét végéig tart, ide kattintva lehet beszállni.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/10400-nemes-cel-vezette-a-bringast-a-balaton-koruli-utjan

Képek