Immár teljes jogú tagjai a Vajda János Gimnáziumnak a kilencedikes diákok. A 34. Vajda Napokon ugyanis az iskola új gólyáit is felavatták a végzősök. A hagyományos rendezvényre idén is műsorral készültek az osztályok, az esemény célja a szórakozás mellett a közösségépítés.
Nagy sikert arattak az osztályműsorok a Vajda Napokon. Az iskola diákjai humoros fellépésekkel örvendeztették meg társaikat és tanáraikat. A színpadon kiderült, hogy sok tanuló rendelkezik színészi vénával, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga kiválasztani a legjobb produkciót. Az esemény megszervezése a tavaly győztes osztályra hárult, így az idén a 11. B rendezte a programot.
„Májusban elkezdtünk komolyabban foglalkozni a szervezéssel és szerencsére sikerült jól szétosztani a feladatokat az osztályban. Különböző csoportokra oszlottunk, így mindenkinek volt valami dolga. Senki nem volt kihagyva és senki nem szakadt meg a feladatok alatt. Szerencsére ez nagyon jól működött, dinamikusan és tudtunk haladni is. Az igazi komoly munka most zajlott, az elmúlt 2-3 hétben.” – mondta Kurusta Sára, a Vajda János Gimnázium egyik szervező diákja.
A 34. Vajda Napok nagyon jó hangulatban zajlott és az időjárás is kegyes volt a diákokhoz. Ennek köszönhetően minden programjukat az udvaron tudták megszervezni. Kitelepült a büfé is, ahol palacsintával, pizzával kínálták a tanulókat. A szervező osztály mindkét nap helytállt, nagyon összeszedetten és szakszerűen vezényelték le a programokat.
„Körbenézek, elég jó. A kapott visszajelzések alapján mindenki azt mondta, hogy nagyon örül, hogy így sikerült a Vajda Napok. A programok jók lettek, minden úgy sikerült, ahogy elterveztük igazából.” – tette hozzá a Vajda János Gimnázium másik szervező diákja, Legoza Ádám.
Pénteken délután a gólyáké és a végzősöké volt a főszerep. A 12. B-sek stílusosan, tűzoltó autókkal érkeztek meg az iskolába, hogy kezdetét vegye a gólyaavató. Az elsősöknek válogatott feladatokat találtak ki a negyedikesek, amelyek többségét közönség előtt, a keszthelyi Fő téren kellett végrehajtaniuk. Az iskola számára nagy öröm, hogy megtarthatták a rendezvényt.
„Egy majdnem két éves szünet és korlátozás után tudtuk újra egybegyűjteni a közösség minden tagját. Ez azt jelenti, hogy itt vannak a gyerekek, itt vannak a tanárok, és itt vannak természetesen a segítő szülők is, akik óriási segítséget nyújtottak az osztályoknak. Már a tegnapi nap azt tudom mondani, hogy óriási ovációval és frenetikus örömmel zajlott. Ezt a fajta csodálatos időt, hogy kijöhettünk ide, az udvarra, ismét együtt lehettünk, ez gyakorlatilag egyedülálló volt. Mindenki nagyon várta már az iskolába való visszatérést.” – tájékoztatott Varga Sz. Gábor, a Vajda János Gimnázium igazgatója.
A 34. Vajda Napok a gólyaavatóval, majd este a gólyafesttel zárja a kapuit.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8401-osztalymusorok-es-golyaavato