Június másodikával Pálinkás Róbertet, a társaság korábbi felügyelőbizottsági tagját nevezte ki a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatójának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a megbízatás egy évre szól.
A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetősége az intézmény jelentős gazdálkodási problémáival, valamint az utóbbi évek pályázati kudarcaival szembesülve határozott a helyzet azonnali megoldása, a régi igazgató leváltása mellett. Annak érdekében, hogy a kastély ne kerüljön hamarosan fizetésképtelen állapotba, újfajta vezetői szemlélettel rendelkező igazgató kinevezését tartották szükségesnek. Feladatul határozták meg Keszthely városa és a Festetics kastély közti szorosabb együttműködés kialakítását.
Pálinkás Róbert elmondta: lemond főállású alpolgármesteri tisztségéről, és a jövőben – ha a képviselőtestület is úgy határoz – társadalmi megbízottként segíti Keszthelyt. A jövőben a kastély élén sokat tehet a várossal való együttműködésért is. „Az eddigi, mindkét félnek hátrányos elkülönülés után végre a Balaton fővárosa és a Festeticsek pompás kastélya egész és egységes turisztikai és kulturális attrakciót nyújthat: nemcsak megduplázva, hanem megsokszorozva egymás értékeit” – tette hozzá.
Az MNV Zrt. – az új igazgatóval egyetértésben – Czoma Lászlónak felajánlotta, hogy: tiszteletbeli igazgatóként, a kastély kulturális nagyköveteként továbbra is számítanak tevékenységére, tisztes díjazásért, munkaviszony keretében, mindezt a kastélyban található szolgálati lakásának további megtartása mellett – az ajánlatot azonban a volt igazgató egyértelműen elutasította.
________________
Pálinkás Róbert a Monitornak elmondta: mint a kastély felügyelő bizottságának tagja régóta belelátott az intézmény működésébe, így tudott a komoly finanszírozási problémákról. Szinte a fizetésképtelenség szélére került a kastély idén márciusban, amikor nem sikerült egyben kifizetni a béreket. Akkor intézkedéseket kértek az igazgatótól, de ezeket nem tudta megtenni, nem tudott megfelelni azoknak a kihívásoknak, amelyeket a tulajdonos felállított a menedzsmenttel szemben.
Komoly indokként említette Pálinkás Róbert azt a kiemelt projektet, amelynek keretében megújulhat az Amazon Szálló, a beruházás elindításához szükséges döntés azonban nem született meg. A pályázat összköltsége 1,5 milliárd forint, ennek 85 százalékára nyújtottak be igényt. Az alpolgármester szerint félő, hogy elveszíthetik a támogatás egy jelentős részét. Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke nagyon sokat dolgozik azért, hogy ne vesszen el ez az összeg.
Pálinkás Róbert azt is elmondta lapunknak, hogy negyedszerre fogadta el a felügyelő bizottság a kastély üzleti tervét, azt is csak azért, hogy legyen végre üzleti terve és le lehessen hívni a támogatást. Kényszerhelyzetbe került az MNV – tette hozzá az alpolgármester.
Évente mintegy 50-60 millió forintot kellene fordítani állagmegóvásra, ez az utóbbi 5 évben nem történt meg, ez látható is. Volt időszak, amikor a Helikon Kastélymúzeum volt hazánk második leglátogatottabb közgyűjteménye, tavaly azonban már drasztikusan, harmadával visszaesett a látogatók száma. A nemrégiben megnyitott Munkácsy-kiállítás marketingje egyenlő a nullával, alig tudnak arról, hogy milyen tárlat látható a Helikon Kastélymúzeumban – mondta Pálinkás Róbert.
(forrás: Monitor www.monitormagazin.hu)
Kapcsolódó írások:
A Festetics kastély kitárja a kapuit a keszthelyiek előtt
Üres a kassza – Keszthely városa nyújt segítséget a kastélynak