Megújulhat a keszthelyi autóbusz állomás; az erről szóló pályázat benyújtásához konzorciumi szerződést köt a Zala Volán Zrt és Keszthely Város Önkormányzata. Többek között erről is született döntés a keszthelyi képviselőtestület október 8-ai soron kívüli ülésén.
Nyertes pályázat esetén a tervek szerint új váró, és autóbuszöblök épülnek a jelenlegi buszpályaudvaron, a területet pedig hangulatos park és szökőkút teszi majd komfortosabbá. A közlekedés és várakozás körülményei egyaránt javulnak, és lehetőség lesz kerékpárkölcsönzésre is. A projekt keretében az utasok kiszolgálásának és tájékoztatásának korszerűsödését, valamint új forgalomirányítási rendszerek kiépítését is tervezik. A váró építése során természetesen figyelembe veszik majd a teljes akadálymentesítés előírásait. A beruházáshoz 85 százalékos támogatásra pályázik a konzorcium.
Az ülésén a testület véglegesítette és elfogadta a városfejlesztési és városrehabilitációs feladatok ellátásáról szóló rendeletet, melyet a körültekintő jogalkotás érdekében harmadszor került napirendre. A rendelet a Városüzemeltető Kft. szervezeti egységében e célra létrehozott városfejlesztési ágazat működését hivatott szabályozni. A divízió elsősorban a belváros-rehabilitációs projekt menedzselésére jött létre, e konkrét feladat feltételeit rögzítő megállapodást is elfogadta a testület és felhatalmazták a polgármestert annak aláírására.
Két már beadott pályázat ügyében is szükség volt a testület döntésére. A Kossuth, Deák és Szent Miklós utcák kereszteződésénél létrehozandó körforgalom pályázatának hiánypótlásához konzorciumi megállapodást kell kötnie az önkormányzatnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel egyes állami tulajdonú ingatlanok vonatkozásában. A Zrínyi és Hanczók utcák útburkolatának felújításához pedig a pályázati önrész megemelése, az erről szóló határozat módosítása vált szükségessé.
Hosszas vita után végül nem született érvényes döntés a Sportkemping hasznosítása ügyében, a testület nem szavazott bizalmat a területen létrehozandó kerékpáros központ tervének.
A testületi ülés után, munkaértekezlet keretében a Balatoni Hajózási Zrt. gazdasági helyzetével kapcsolatban tájékoztatta a képviselőket Vecsera Jánosné igazgatósági tag és Pálinkás Róbert, a felügyelő bizottság tagja. A megbeszélés a későbbi tulajdonlási kérdések eldöntéséhez nyújt segítséget; Keszthelynek jelenleg 12 százalékos részesedése van a társaságban.
(fotó: Keszthelyi TV www.tvkeszthely.hu)