A téli hidegben nagy segítség a rászorulóknak a meleg ruha. Országszerte számos városban helyeznek ki ingyen elvihető télikabátokat azoknak, akik anyagi lehetőségeik miatt nem tudják ezeket megvásárolni. Keszthelyen immár második éve valósul meg civil összefogásban az akció, amelyhez bárki csatlakozhat. A kabátokat a Szent Erzsébet Alapítvány Nappali Melegedőjének udvarán lehet megtalálni.
Idén második alkalommal fogtak össze keszthelyi vállalkozók és civilek, hogy kabátokkal segítsék a rászorulókat a téli hidegben. A Szent Erzsébet Alapítvány udvarán lévő állványra bárki vihet olyan kabátokat, amelyek jó állapotban vannak, de a családban már nem használják. Ugyanígy lehetőségük van innen meleg ruhát választani azoknak, akik szűkös anyagi forrásaik miatt nem tudják megengedni maguknak, hogy újat vásároljanak.
„Nem csak az a lényeg, hogy mi kirakunk ide pár kabátot, hanem az, hogy sok mindenki, akinek tényleg otthon felesleges – mert a mai világban, lássuk be, nagyon sok a felesleges ruhája otthon mindenkinek – kirak párat. Ez egy – amint látható – szabad téren álló állvány, tehát szégyenkezés nélkül bárki idejöhet, akinek szüksége van rá és vihet belőle egyet. A tapasztalat az volt tavaly is, hogy elég jól megfordult. Havonta egyszer ránéztünk, és mindig az volt, hogy a fele eltűnt és jött helyette egy jó adag.” – mondta az egyik felajánló, Török Marcell.
Keszthely már korábban csatlakozott hasonló országos akciókhoz, most azonban helyi kezdeményezésre állították fel az állványt. Az ötletgazdák buzdítják a város lakosságát, hogy vigyenek kabátot a Nappali Melegedő udvarára, hiszen sokan vannak, akik nélkülöznek és egy meleg ruha segítség lehet számukra a téli hidegben. A kezdeményezést Keszthely önkormányzata is támogatja. Vozár Péterné alpolgármester elmondta, a város számára mindig is kiemelt jelentőséggel bírt a jótékonykodás.
„Nagyon fontos, hogy fiatal vállalkozók ajánlották fel és buzdítják társaikat arra, hogy ajánljanak fel téli ruházatot a rászorulóknak. Részünkről pedig fontos, hogy a mi munkánkat is segítik ezáltal, hogy az ellátottak körülményeit javítják. Büszkék vagyunk ezekre a fiatalokra és köszönjük szépen nekik és a többi vállalkozónak, akik felajánlást tettek, hogy ezt a feladatot el tudjuk látni és minél több embernek tudunk segíteni.” – emelte ki Keszthely alpolgármestere.
Fontos tudni, hogy az állványon lévő kabátok közül nem csak a Szent Erzsébet Alapítvány ellátottjai válogathatnak, hanem bárki. A felajánlott téli ruhák a Bakacs utcai épület udvarán kaptak helyet. Azok, akik adományoznának, ugyanitt akaszthatják fel a kabátokat a vállfákra.
Regman Karola – Keszthelyi TV