Szeptemberi soros ülésén a keszthelyi képviselőtestület harminc napirendi pontot megtárgyalva csaknem hét órán át ülésezett.
Ruzsics Ferenc polgármester, Pálinkás Róbert alpolgármester és több képviselő zakójukon zöld szalaggal érkeztek az ülésre, tiltakozásukat fejezve ki a kórházakat sújtó kormányzati elvonások miatt. Mint Ruzsics Ferenc elmondta, az egészségügyben uralkodó katasztrofális állapotok, a sorozatos elvonások miatt az ország kórházai a végső stádiumban vannak. A keszthelyi intézmény adóssága a körültekintő gazdálkodás ellenére havonta egyre nő, számítások szerint a jövő évben az önkormányzatnak több mint 400 millió forinttal kellene hozzájárulnia az intézmény költségvetéséhez – ám nem tudni, hogy ez a pénz honnan teremthető majd elő a folyamatos megszorítások közepette. Miután az országos szakmai szervezetek tárgyalása eredménytelenül zajlott az egészségügyi miniszterrel, több kórház – így a keszthelyi is – kitűzte homlokzatára a zöld zászlót tiltakozása jeléül.
Az ülésen rendeletet alkotott az önkormányzat Keszthely város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről, és módosította költségvetési rendeletét.
Vizsgálták a képviselők annak lehetőségét, hogyan tudna az önkormányzat segítséget nyújtani a lakáshitellel rendelkező, nehéz helyzetbe került lakosoknak. Úgy határoztak, hogy jövő évi költségvetésében az önkormányzat elkülönít egy meghatározott összeget, és szükség esetén él elővásárlási jogával a bajba jutott adósok megsegítésére.
Több pályázat benyújtásáról határoztak: uniós támogatás felhasználásával szeretné elvégezni a város a Kossuth 42. szám alatti középület felújítását, a Balaton Kongresszusi Központ és Színház bővítését, valamint záportározó kialakítását. Döntöttek a VSZK infrastrukturális fejlesztését célzó, 210 millió forintos összköltségű projekt második pályázati fordulóra való beadásáról is.
Idén is (immár kilencedik éve) részt vesz a város a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázaton. A tavalyi összeggel megegyezően kétmillió forintot biztosít a város a keszthelyi egyetemisták és főiskolások tanulmányainak támogatására.
A képviselők úgy ítélték meg, hogy az egészségügyben minden eddiginél fontosabb lehet a szoros, országos összefogás; ennek jegyében két egészségügyi szövetséggel is együttműködési megállapodást köt a város a testület döntése értelmében: a keszthelyi alapítású Országos Alapellátási Szövetséghez, valamint a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségéhez is csatlakozik az önkormányzat.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke kérésére háromszázezer forintot ajánlott fel a testület az ezeréves megye egykori székhelyén, Zalaváron megépítésre kerülő millenniumi emlékmű költségeihez, mely Makovecz Imre tervei alapján készül majd a régi vár helyén.
A Balatoni Kerékpáros Turisztikai Szövetség és a Balaton Masters Bt. azzal a javaslattal kereste meg az önkormányzatot, hogy a Balatont körbevevő bringaút-hálózat mentén kiépített kerékpáros központok részeként Keszthelyen is egy kiszolgáló és információs központot hoznának létre. Hosszas tárgyalás után a testület úgy döntött, hogy első fordulós anyagként fogadja el a javaslatot, és tovább tárgyalnak annak részleteiről, más keszthelyi helyszíneket is számba véve.
Az ülés végén tájékoztatót hallgattak meg a képviselők a belváros rehabilitációjának aktuális terveiről.